IFJ. ENTZ GÉZA ÉS A MAGYAR ADRIA EGYESÜLET

Full text search

IFJ. ENTZ GÉZA ÉS A MAGYAR ADRIA EGYESÜLET
A Magyar Adria Egyesület életében is tevékenyen részt vett Entz Géza. Mint annak választmányi tagja, később mint alelnöke, majd elnöke készségesen állott az egyesület rendelkezésére akár tanácsadásával, akár közbenjárásával.
1933-ban pedig társelnökként szinte sorsdöntő módon kapcsolódott bele az egyesület létkérdésének megoldásába.
Az első világháború előtt a magyar kulturális élet új területekre terjeszkedett ki. 1909 őszén Tápay-Szabó László egy kis füzetben azt fejtegette, hogy Magyar Adria Bizottság néven alakuljon egy új tudományos egyesület. Ennek feladata az Adria kutatása és a tengerre vonatkozó ismeretek terjesztése legyen. Ennek a munkának társadalmi vonatkozásában a megalakítandó Magyar Adria Egyesület adjon keretet. 1910-ben az egyesület alakuló közgyűlésén az akkori magyar tudományos élet színe-java és sok, a tengerrel kapcsolatban álló intézményünk képviselője jelent meg. Egyhangúlag Gonda Béla miniszteri tanácsost választották elnökké, főtitkárrá pedig az ugyancsak kitűnő szervezőképességű Tápay-Szabó Lászlót. Ők ketten hatalmas propagandával és szervező munkával elérték, hogy december végén megjelent az egyesület folyóirata, A Tenger, amely belső értékes tartalmával, és abban az időben pazarnak mondható kiállításával nagy feltűnést és érdeklődést keltett. A Tenger nemcsak taggyűjtő propagandaeszköz volt, és nemcsak az egyesületből kilépni szándékozókat tartotta vissza, hanem az érte cserébe kapott folyóiratok, évkönyvek nagyban hozzájárultak hazánk egyetlen tengerészeti folyóirattárának és könyvtárának megteremtéséhez. A kiváló írói gárda és a cikkírásban is fáradhatatlan Gonda Béla munkássága következtében a folyóirat színvonala is messze meghaladta az átlagot. A következő években ifj. Entz Géza cikkei is megjelentek e folyóirat számaiban.
A Tenger azonban sem a tudományos kutatás, sem az ismeretterjesztés publicisztikai igényeit nem elégíthette ki. Gonda Béla elnök ezért megindította A Magyar Adria Könyvtár című sorozatot, melynek 14 kötete jelent meg, és számos további, nyomtatásra kész kézirat készült el.
Az alapításkor kitűzött másik cél a modern és rendszeres tengerkutatás megteremtése volt. Gonda Béla a hivatalos támogatás elmaradása ellenére akaraterővel, leleményességgel és kitartással meg szervezte az I. és II. Magyar Adria Expedíció anyagi alapjait. Ebben Leidenfroszt Gyula is segítségére volt. Ezeknek a magyar expedícióknak kitűnő eredményeit az Internacionális Tengerkutatás legfőbb fórumán, a koppenhágai Állandó Bizottságban is nyilvántartották, és a Magyar Adria Egyesületet ellátták a nagyarányú nemzetközi tengerkutatás gazdag eredményeit közlő kiadványok tömegével.
Az egyesület előbb vázolt sokoldalú munkájában Gonda Béla tevékenysége, áldozatkészsége, szervező ereje nyilatkozott meg. Így érthető, hogy halálakor, 1933-ban az egyesület válságba jutott.
A megüresedett elnöki széket betöltő Entz minden erejével a válság megszüntetésére törekedett. Ezért a Nemzeti Múzeum állattárában helyiséget biztosított az egyesületnek, így mentesítette azt a Múzeum körúti helyiségének bérfizetésétől. A felszabadult 500 pengőt így részben a költözködési és javítási költségekre lehetett fordítani. A múzeumi helyiségben az egyesület könyvtára a tagok és kutatók számára hozzáférhetővé vált, így kulturális értéke is emelkedett.
Entz arra is törekedett, hogy a Magyar Adria Könyvtár és A Tenger további kötetei is megjelenjenek. Ezt részben meg is tudta valósítani.
Emellett az egyesületben többször is tartott előadást, többek között az 1935. évi jubileumi közgyűlésen méltatta Gonda Béla és a társelnök, Kövesligethy Radó érdemeit.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me