KÉMIATÖRTÉNETI MUNKÁSSÁGA

Full text search

KÉMIATÖRTÉNETI MUNKÁSSÁGA
„Semmi sem olyan tanulságos önművelődésünkre, mint a természettudományok fejlődése” – írta egyik cikkében Lengyel Béla, s ez a meggyőződése megmutatkozik tudományos és ismeretterjesztő műveiben egyaránt.
Csaknem minden cikke hossszú, alapos problématörténeti bevezetéssel indul, s csak az előzmények alapos megvilágítása után kezd a tulajdonképpeni mondanivalójába. Ilyen szempontból különösen mintaszerű a cseppfolyós levegőről írott dolgozata. Lényegében minden dolgozatát kémiatörténeti műként is forgathatjuk. A felhasznált adatok megbízhatóságát a szerző rendkívüli alapossága szavatolja. Ugyanakkor a csak a múlttal foglalkozó dolgozatai egyben a mához is szólnak.
Így például a kémiai elemekről a Mária-Dorottya Egyesület estélyén 1895-ben tartott előadása a múlton kívül a jelenbe, sőt a jövő tudományába is betekintést enged, amint azt az előbbiekben említettük.
Más kémiatörténeti dolgozatai az alábbi csoportokba sorolhatók:
1. Az alkémia története. 1882-ben Egy lap a chemia történetéből címmel előadást tartott a Természettudományi Társulat „természettudományi estélyén”. Az előadást, amely az alkimia történetét és korszerű értékelését tartalmazta, a Társulat rövidesen a Népszerű előadások gyűjteménye c. füzetsorozatban közreadta. A kémiai elemekről szólva e könyvecske néhány megállapítására már hivatkoztunk, itt csak annak van helye, hogy leszögezzük, a maga korában se nálunk, se máshol senki ennyi tárgyilagossággal nem szólt az inkább csak gúny tárgyát képező alkimiáról, amelytől még a reális értékeket is megtagadta a korabeli kémiai közfelfogás.
Visszatért az alkimia történetére Lengyel később is. Az volt ugyanis a véleménye, hogy kora egyre inkább kapitalizálódó társadalmának az anyagiak iránti érdeklődését az aranyról beszélve lehetne a legjobban felhasználni, hogy a természettudományok alapvető kérdéseit (mint az anyag és az energia megmaradása) megtaníthassa olvasóinak, hallgatóinak.
2. Modern kémiai eredmények története. Igen értékesek azok a dolgozatai, amelyekben azoknak a kémiai eredményeknek történetét taglalta, amelyeknek kortársként szemlélője, sőt helyenként tevékeny részese is volt.
Említettük, hogy 1898-ban néhány gáznak a fényképező lemezekre gyakorolt hatásával foglalkozott. E vizsgálatok „mellék terméke” az 1899-ben megírt A fotografia története c. dolgozata.
Részletesen szóltunk arról, milyen munkásságot fejtett ki a radioaktivitás kutatásában. Amikor már kezdeti kételyei eloszlottak, 1904-ben, A radioaktivitás történetét foglalta össze.
Igen érdekes, hogy az 1905-ben, a Magyar Orvosok és Természet vizsgálók szegedi vándorgyűlésén tartott előadása, is lényegében tudománytörténeti jellegű. Végigtekintette a tudományos kémia történetét annak XVIII. századi születésétől kezdve az akkori idők legnagyobb tudományos szenzációjáig, a radioaktivitás jelenségének felfedezéséig, természetesen ez utóbbiról szólt a legrészletesebben.
3. Kortársak méltatása. Tudománytörténetileg jelentősek az Akadémián tartott megemlékezései, mert azok a kortárs autentikus szemléletét ötvözik az utókor reális értékelésével. Plósz Pálról és H. Moissonról írott nekrológjai mintaszerűek.
Mint minden történeti munkában, ezekben is kiviláglik a szerző személyes felfogása. Kiemeli pl., hogy „Moissan nem a theoriák felállításában, hanem a tapasztalati tényeknek szigorú tudományos kritikával való megállapításában látta a szilárd alapot, melyen tovább lehet haladni”.
Összefoglalva tehát megállapíthatjuk, hogy Lengyel Béla a kémia múltjába ágyazva akarta bemutatni a mai kémiát, hogy érezze az olvasó, hallgató, hogy élő, mindig változó, fejlődő tudománnyal áll szemben. Hangsúlyozta, hogy „soha sem fog elérkezni az, hogy az emberiség mindent tudjon”, s csak egy örökkévaló van, az igazság.
Ma már, csaknem 70 éve, Lengyel Béla is a múlthoz tartozik, a kémiatörténet csillogó lapjára került ennek a szerény, de rendkívül nagy tudású, az oktatásban és ismeretterjesztésben sokat fáradozott igazi tudós egyéniségnek a neve, akinek széles körű tudományos működése, fáradhatatlan oktatói tevékenysége, áldozatos társadalmi munkája egyaránt a magyarországi kémia egyik legnagyobb, példaképül is alkalmas egyéniségének képét vetítik az utókor elé.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me