SCHULEK PROFESSZOR TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁGA

Full text search

SCHULEK PROFESSZOR TUDOMÁNYOS MUNKÁSSÁGA
Kutatásaiból közel félezer közlemény jelent meg, magyar, német vagy angol nyelven. A magyar nyelvű közlést igen fontosnak tartotta, mivel a magyar kémiai szaknyelv művelését is feladatának érezte. Bár közleményei így többnyire két nyelven jelentek meg, az idegen nyelven írottak rendszerint valamivel többet, átfogóbban közöltek.
A tudományos munkát Winkler professzor irányítása mellett kezdte el, és élete végéig büszkén vallotta magát tanítványának. Doktori értekezése a szappanszám és a jódbrómszám új, pontosabb meghatározására irányult. Akkoriban folytak ugyanis a IV. Magyar Gyógyszerkönyvet előkészítő vizsgálatok. A jódbrómszámmal foglalkozó vizsgálatai során, a telítetlen kötéseken feltételezett addíción kívül hidrogénion és bromidion képződését is tapasztalta. Ezt a „savbrómszámnak” elnevezett értéket a zsiradékok, viaszok, balzsamok újabb jellemzőjeként javasolta használni. Bár a „savbrómszám” a gyakorlatban nem terjedt el, disszertációjának ez az ötlete, tudniillik az analitikai eljárások reakcióinak vizsgálata, valamint a reakciók célszerű irányítása, későbbi kutatásainak is szinte alapelve lett.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me