A pozitivizmus igényével

Full text search

A pozitivizmus igényével
Simonyi korában külföldön is csak megbízható adatokra kívánt a nyelvész építeni, s az egyes tényeket sokszor merőben elszigetelten, önmagukban vizsgálta; más szóval: a filozófiai pozitivizmus alapján állt. Ennek a metafizikus vagy romantikus elméletek, illetőleg a hamis vagy tévesen értékelt kútfők elleni küzdelemben nagy értékű irányzatnak természetesen súlyos hibái voltak: a nagy összefüggéseket, a gazdasági tényezők szerepét, a társadalmi erők harcát ugyancsak sokszor szem elől tévesztette, esetleg tagadta is a fő törvények megismerhetőségét. Rubinyi Mózes, Simonyi hálás tanítványa, dicsérőleg mondta 1947-ben : „Révai is, Simonyi is, a pozitivista történelmi módszernek a maguk nemében senkitől felül nem múlt mesterei hazánkban”. Az mármost kétségtelen, hogy Simonyit elsősorban a pozitivizmus jó oldalai jellemzik: ő vezeti be nálunk először tanítványait a cédulázásba, tehát a módszeres előzetes adatgyűjtésnek akkor egyetlen megbízható technikájába. Saját magának is minden érdekes adatot cédulára jegyzett (erre a tárgykört mutató betűjelzést is írt), s előadásain – egykori hallgatói ezt szinte mindig elmondták róla – rendesen a cédulák egymásutánjából épült fel a tanítás gondolatmenete. Mint Budenz hajdani tanítványa nem feledkezett meg soha a finnugor nyelvi előzményekről, bár ő maga utóbb már nem kutatott ebben az irányban. Módszeres, adatokon alapuló vizsgálatait mutatja az is, hogy bőven kiaknázta régi nyelvtaníróinkat – mint korai szakirodalmat is, mint nyelvi forrásanyagot is, és Bárczi Géza 1969-i szavaival „a nyelvtanírók vallomásait több esetben is a nyelvemlékek adataival szembesíti, s a nyelvi történésekről való álláspontját ez irányú mérlegelés során alakítja ki”.
Ha Simonyi nagy nyelvtani monográfiáit forgatjuk, önkéntelenül is meglep bennünket a végtelenül gazdag, fő- és melléktípusokra, sőt kivételekre szinte azonos részletességgel kiterjedő dokumentáció. Bizonyos, hogy egy kis részt emögött is a pozitivizmusnak inkább apró adatokra irányuló figyelme húzódik meg, bár a nyelvi kategóriák elméleti elhatárolása ezekből a művekből sem hiányzik. Tudomásul kell azonban vennünk ezen túl azt is, hogy Simonyi – igen helyesen – olyan történeti nyelvtani adattárat is nyújtani akart bennük a szakmának, amilyent a szókincsre vonatkozólag a Magyar nyelvtörténeti szótár biztosított. Az átmeneti típusok iránti fokozott érdeklődést egyébként ezeknek az analógiás változások magyarázatában való fontossága is magyarázhatja.
Voltaképp a valóság egészét megragadó, helyes értelemben vett pozitivizmus vezette Simonyit abban is, hogy a nyelvi rendszernek minden fontosabb elemét külön munkákban vizsgálta, bár időrendjük miatt e tanulmányok látszólag függetlenek voltak egymástól. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy míg a német újgrammatikusok jobbára csak a szóval vagy a szónak kisebb szerves alkotoelemeivel, illetőleg a hangokkal szoktak foglalkozni: Simonyi az első pillanattól a mondatot, tehát a kommunikáció, illetőleg a beszédfolyamat elsődleges lélektani egységét állította a középpontba, s fontos helyet biztosított a nyelvtudományban egy eléggé új ágnak, a jelentéstannak is.
A pozitivista Simonyinak nagy érdeme, hogy legterjedelmesebb és leggazdagabban adatolt nyelvtani monográfiáiban is az elméleti bevezetésen, a kategóriák rendszerbeli összefüggésén van az erősebb hangsúly, bár néha tagadhatatlan a részletek és egyes adatok fárasztó, . alig áttekinthető sora. Ezért Benkő Lorándnak a magyar nyelvtudományi szintézisekről írt 1969-i kritikai összefoglalásában érthetően kiemelkedő helyet kap Simonyi munkássága. Az egykori tanítványok közül pedig Rubinyi 1947-ben nemcsak azt emelte ki, hogy egyetemi bevezető előadásaiban bőven ismertette korának megfelelő általános nyelvészeti elveit, vitáit, hanem azt is, hogy „tudománya filozófiájának bemutatása által tág horizontot nyitott”. De ő is megjegyezte, hogy mestere alapjában „inkább volt gyűjtő-közlő, mint filozófiai érdeklődésű”.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me