SZILÁRD LEÓ | A múlt magyar tudósai

SZILÁRD LEÓ
MARX GYÖRGY, 1997

Szilárd Leó (Bp., 1898. febr. 11. – La Jolla, USA, 1964. máj. 30.): fizikus, biofizikus. Egy.-i tanulmányait Berlinben végezte 1922-ben, Berlinben doktorált, itt dolgozott, majd itt lett egy.-i magántanár 1928-ban. Egy ideig Einstein munkatársa. Hitler uralomra jutása után rövid ideig Bécsben tartózkodott, majd 1934-ben egy londoni kórház fizikai osztályán, 1935-től az oxfordi egy. Clarendon Laboratoryjában dolgozott. 1939- től az ugyancsak emigráns Fermivel a Columbia Egyetemen (USA) az uránhasadás elméleti lehetőségét vizsgálta. 1940-től az első atomreaktor megteremtésén és vizsgálatán dolgozott. 1942-től a chicagói Metal Laboratory vezető fizikusa. A chichagói egy.-en 1946-tól a Sugárbiológiai és Biofizikai Intézet, 1960-tól az egy. Enrico Fermi Institute of Nuclear Studies-jának tanára. 1964 febr.- jától a kaliforniai Salk Institute for Biological Studies tanácsadója volt: Kutatásai a fizika és biofizika széles területeit ölelik fel: az entrópia és az információ kapcsolata; a magfizikai Szilárd – Chalmers-reakció felfedezése; rácsreaktor szabadalma (Fermivel közösen); a vírusbiologia és enzimhatás egyes kérdései; az öregedésre és az emberi memóriára vonatkozó elméletek stb. 1939-ben Einstein többek között az ő kezdeményezésére hívta fel Roosevelt figyelmét az uránhasadás katonai alkalmazásának lehetőségére és a hitleristák elleni felhasználás szükségességére. 1945 tavaszán Einsteinnel együtt figyelmeztette az elnököt az atombomba bevetésé nek szükségtelen voltára, a fegyverkezési verseny megindulásának veszélyére. 1948- tól az amerikai és szovjet tudósok együttműködését szorgalmazta e verseny megakadályozására. A Council to Abolish War (Council for a Livable World) megszervezésével társadalmi és politikai erőket mozgósított. 1960-ban elnyerte az atomenergia békés felhasználásáért folytatott munkásságáért a washingtoni tudományos ak. Atoms for Peace Award díját. – Irod. American Men of Science (Vol. I. Physical Sciences, 1955): E. Rabinowitch: L. Sz., 1898 – 1964 (Bulletin of Atomic Scieatists, 1964. okt.); Émorto L. Sz. (Energia nucleare, 1964); Szalay Sándor: Sz. L. (Fizikai Szle, 1964. 11 sz.); Fényes Imre: Emlékezés Sz. L.-ra (Élet és Irod. 1964. 23. sz.); Montvay István: A delfinek hangja. Sz. L. utópisztikus elbeszélései (A Könyv, 1964. nov.); Soós Magda: Az atomtudós gyermekkora és utolsó munkája (Magy. Nemzet, 1964. 145. sz.).

Mikor az ember földén megjelent,
jól béruházott éléskamra volt az,
csak a kezét kellett kinyújtani,
hogy készen szedje mindazt, ami kell.
Költött tehát meggondolatlanúl,
mint a sajtféreg, s édes mámorában
ráért regényes hipotézisekben
keresni ingert és költészetet.
De már nekünk, a legvégső falatnál,
fukarkodnunk kell, általlátva rég,
hogy elfogy a sajt, és éhen veszünk.
Négy ezredév után a Nap kihűl,
növényeket nem szül többé a Föld.
Ez a négy ezredév hát a mienk,
hogy a Napot pótolni megtanuljuk.
Elég idő tudásunknak, hiszem.
Fűtőszerül a víz ajánlkozik,
ez oxidált legtűztartóbb anyag.
Az organizmus titkai közel
állnak ma immár a fölleplezéshez.
Éppen jó, hogy beszédünk erre vitt,
majdnem feledtem volna lombikom,
mert én is épp e tárgyban dolgozom.

(Madách Imre: Az ember tragédiája)

LÁNCREAKCIÓ AZ ATOMMAG ELHASAD MÁSODIK TŰZGYÚJTÁS HIROSIMA TRAGÉDIÁJA EGY KÜLÖNÖS KISFIÚ ÉRTELEM VAGY ZŰRZAVAR? EGY NAPPAL KORÁBBAN TÍZ PARANCSOLAT BIBLIOGRÁFIA

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me