AZ EGYETEMSZERVEZŐ ÉS OKTATÁSPOLITIKUS
AZ EGYETEMSZERVEZŐ ÉS OKTATÁSPOLITIKUS
Wartha Vince hazaszeretete a Műegyetem korszerűsítésében és fejlesztésében, végeredményben a mérnökképzés érdekében kifejtett eredményes munkásságában jelentkezett. Négy évtizeden keresztül küzdött azért, hogy az új vegyésznemzedék már ne külföldön tanuljon, ahogyan neki kellett, az abszolutizmus időszakában. Alkotó módon részt vett az egyetem korszerű szervezetének kialakításában, harcolt a jobb berendezésért, felszerelésért és oroszlánrésze volt abban, hogy a Műegyetem a mai területen fejlődését biztosító, méltó elhelyezést kapott.
A korszak, amelyben Wartha egyetem- és tudományszervező tevékenységét mint tanszékvezető professzor, dékán, több ízben meg választott rektor, a műegyetemi könyvtár igazgatója, kifejtette, aránylag nyugodt. Különösebb rázkódtatások nélküli évtizedek következnek, amelyben a kibontakozó kapitalista vállalkozásokhoz
szükség van technikailag képzett szakemberekre, és ez a műegyetem jelentőségét megnöveli.
Ezért 1871-ben újjászervezik és a tudományegyetemmel egyenlő rangra emelik és új tanszékeket létesítenek, melyekre külföldön végzett szakembereket neveznek ki. E fiatal tudósok csoportjában a „zürichi banda” tagjai – ahogy őket az öregebb kollégáik nevezik – név szerint: Kherndl Antal, Nagy Dezső, Schuller Alajos, Szilt’ Kálmán és Wartha Vince nagy lendülettel kezdenek a Műegyetem fejlesztéséhez. Tudják, hogy ezáltal a hazai ipar fejlődését szolgálják, Wartha szavaival kifejezve: „…mert hiszen hogyan fejlődjék az ipar oly országban, ahol a műszaki tudományok pangásban vannak.”
Megtisztelő Warthára, hogy professzorsága első éveiben az újonnan megalakult karok közül a gépészmérnöki szakosztály két ízben is dékánjává választja. Ezt megelőzőleg már kinevezik a szűkebb műegyetemi tanácsba és több oly nagy tapintatot és pedagógiai érzéket kívánó feladat megoldásában vesz részt, mint a selmecbányai akadémia vitájának eldöntése a kötelező tanrendszer és vizsga szabadság ügyében. Már ebben az első jelentősebb kiküldetésében is a merev, univerzitásszerű iskolapolitikával szemben az élettel együtt járó, a fejlődéssel bekövetkező változások mellett tör pálcát. Már itt megmutatkozik egyetemszervező tevékenységének alapelve, amelyet így fejez ki: „A műegyetemek mindenütt és így nálunk is még fejlődésben levő intézmények, amelyek nemcsak aránylag fiatal koruknál fogva, hanem a műszaki tudományok rendkívül gyors fejlődése követkentében is folytonosan fejleszthetők.”
Kezdettől fogva küzd az önálló vegyészképzés megvalósításáért, ezért már 1875-ben felemeli szavát a vegyész szakosztálynak az egyetemes osztálytól való elválasztása és újjászervezése érdekében, tekintettel arra, hogy „széles hazánkban csak műegyetemünkön adatik alkalom szakképzett technikai vegyész kiképeztetésére.” Wartha előremutató terve sokáig süket fülekre talál. 1896-ban, amikor rektorrá választják, újból síkraszáll a kémiai osztály fejlesztéséért. Hivatkozik arra, hogy az ország vegyipara annyira fejlődött, hegy nagy Számban igényli a kémikusokat. Ugyanakkor alig van kémikus hallgató, pedig szerinte a gyakorlati igényeket tekintve, legalább 200 hallgatónak kellene lenni. Javaslatát csak második rektorsága idején siketült megvalósítania, 1 g 07-ben kerül sor a szervezeti szabályzat módosítására, és a vegyészmérnöki cím bevezetésére, a vegyészi szakosztályból vegyészmérnöki lesz és az addig kiadott vegyészi oklevelet vegyészmérnöki diploma váltja fel.
Említettük, hogy a Műegyetem a múlt század hetvenes éveiben Pesten ideiglenesen bérházakban szorong. AZ első önálló elhelyezését Steindl Imre műegyetemi tanár a Múzeum körút 8. sz. telkén, 1881/1882-ben építi fel. Az épület fűtő- és szellőztető berendezését Wartha tervezi, különböző légfűtésen alapuló rendszert készít, amely jól beválik. A Múzeum körúti palota fenntartása, a laboratóriumok, műhelyek üzemeltetése sokba kerül és az egyetem pénzügyi mérlege csakhamar felbillen. Az egyensúly visszaállítósára és megtartására 1888-ban gazdasági előadói tisztséget rendszeresítenek. Feladata, hogy a rektori tanács állandó tagjaként a rektorváltozások esetén is állandósítsa a gazdasági vezetést. Csak természetes, hogy erre a fontos posztra az egyetem tanácsa az erős gyakorlati érzékkel rendelkező Warthát helyezi, aki a gazdasági kérdésekben nélkülözhetetlen körültekintést édesapjától örökölte. A gazdasági irányítást Wartha egyéb megbízásai mellett is Oly sikeresen Oldotta meg, hogy az első év leteltével egymásután ötször újra megválasztották.
1896 a millennium éve. A Műegyetem a rektori tisztet Wartha Vincére ruházza, mintegy elismeréséül eddigi munkásságának. Az új rektorok tanévnyitó, székfoglaló beszédei abban az időben eseményszámba mentek, hatásuk túlnőtt az egyetem falain, szövegüket önálló publikációként is megjelentették. E beszédek sorában emlékezetes marad Wartha bemutatkozása. Az ezeréves ünnepléskor hangoztatott hazafias frázisok és az uralkodó iránti csepegő lojalitás szólamai helyett Wartha rektor azokról szólott, akiknek mindaz köszönhető, amit a Budapestre sereglett nemzet láthatott. „De vajon mindaz, amit a zarándoklók örömittas szeme összehordva lát, minek köszönheti létezését, mi varázsolta azt ki a semmiből? Nem más, mint a munkás kéz! Akár az eke szarvát fogta, akár a kalapácsot emelte, akár a körzővel rajzolt a kéz, az követte el azt a csodát! Magyar érc szolgáltatja a nyersanyagot a vasutaknak, amin a gazda terményeit külföldre szállítja; magyar technikus építette a vasutat, szerkesztette a gépet, rendezte be a gyárat, és a magyar kéz tervezi és építi a hajlékot az. egyszerű kunyhótól kezdve a koronás fő palotájáig.” Majd ragyogó dialektikával a tudomány és ipar viszonyát vizsgálja, nem egy időt álló megállapítása tervgazdaságunkra is vonatkoztatható. Beszéde végén Wartha a hallgatókat a legszebb jelzővel illeti: „Munkásoknak nevezlek titeket, mert a szaktudás csak munkával, kitartó munkával szerezhető meg!”
Mint rektor, mindent elkövet a gondjaira bízott egyetem fejlődéséért és a műszaki kultúra ügyéért. A Múzeum körúti épület rövidesen szűknek bizonyul, a helyhiányon csak időlegesen segít, hogy felépítik az egyetem kertjében Pecz Samu műegyetemi tanár terve alapján, 1897-ben Budapest legnagyobb tantermét, a 600 hallgató befogadására alkalmas Gólyavárat. Harcolt az egyetem szükségleteiért, felterjesztéseinek erélyes hangneme elüt a szokásos hivatali stílustól. A kormányzat enged a jogos követelésnek és elhatározza, hogy új Műegyetemet épít. A tárcaközi bizottságban, ahol Wartha képviseli a műegyetemet, több verzió is felvetődik. A főváros középpontjától távoleső elhelyezés ellen a hallgatóság nevében tiltakozik. Erős szociális érzésről, nagyfokú felelősségről tanúskodik indokolása: „Az ifjúság legnagyobbrészt szegény szülők gyermeke, maga az élet is igazolja, hogy a főiskolai ifjúság tekintélyes része egzisztenciáját önmaga biztosítja, és inkább a tudományegyetemre járna, mely lakása közelében fekszik.
A szívós küzdelem eredménynyel jár, Wartha érvelése diadalmaskodik és a minisztertanács 1898. májusában a lágymányosi elhelyezéshez hozzájárul. Az is Wartha érdeme, hogy bölcs előrelátással a Műegyetem jövőbeli terjeszkedési szükségléteire, jóval nagyobb telekkomplexumot vásároltat, mint amennyit a tervezett építési program igényelt. Először a kémia épülete készül el az 1904/5-ös tanévben, majd Wartha második rektorságának 3 éve alatt teljesen felépül a Műegyetem, és az 1909/10. tanévben a tanítás már az új épületekben kezdődött meg. A szép elhelyezéshez Wartha rektor a Műegyetem önkormányzatának külső jeleit is megszerezte. Felterjesztésére megkapta az egyetem kormányzati jelvényét, a drágakövekkel és gyöngyökkel díszített aranyláncot. Wartha Vince volt az első, aki viselte a díszes rektori ‘ jelvényt a rávésett jelmondattal: „Előre a műszaki tudományok útján”. A nagyszabású épület zárókő-okmányában megörökítve, ott találjuk nevét, azt, hogy ezt az impozáns építészeti művet – Czigler Győző, Hauszmann Alajos és Pecz Samu műegyetemi tanárok alkotását-i9o9-bendr. Wartha Vin-ce rektorsága idején fejezték be.
De a mérnökképzés más jelentős eseménye is fűződik Wartha nevéhez. Első rektorsága alatt, 1897/98-ban irányításával készül a műegyetemi oktatás első korszerű reformja. Az új tantervek kialakításánál két szempontot tartottak szem előtt: 1. az alapvető tárgyak után a választott szakban minél teljesebb kiképzés, 2. a tanítás egész menetében a konkordancia biztosítása. A reform eredményét Wartha így foglalta össze: 1. a tanfegyelem megszilárdítása céljából a szigorlati rendkívüli határidőket teljesen eltörölték, 2. az oktatás körének extenzív irányban való kiterjesztése céljából káros lenne a Műegyetem összeházasítása heterogén irányú főiskolákkal, mert ez szabad fejlődésében megakasztaná, 3. a hallgatók speciális irányú képzése ez idő szerint még nem vihető keresztül és még most nem is volna kívánatos. Az 1890-es évek végén tehát a hivatalos álláspont szerint a Műegyetem megadja azt az egységes alapot és tudást, mely a hallgatókat a gyakorlatban felmerülő műszaki probléma megoldására képesíti. Igaz, hogy az életbe kilépő nem specialista, de az akkori tapasztalatok szerint a megszerzett egységes képzettség birtokában a speciális irányokba a fiatal technikus hamar bedolgozza magát.
A század első éveiben, 1903-ban felvetődött annak a szükségessége, hogy a Műegyetem a jogi és gazdasági tudományokat behatóbban oktassa. A kérdést vizsgáló bizottságban Wartha is minden változás feltételének minősítette a műegyetemi képzés négy évről öt évre történő felemelését, mert négy év alatt a hallgatóságnak a szaktárgyakra sincs kellő ideje. A diákok túlterhelésének elkerülése tehát már 50 évvel ezelőtt is problémát jelentett:
Ebben az időben a technikai előrehaladás, a mindjobban kibontakozó vegyipar és a növekvő mezőgazdaság érdekei a vegyészképzés bővítését igénylik. Wartha felismeri a fejlődés szükségszerűségét és a változott viszonyokhoz rugalmasan alkalmazkodva, most már azon fáradozik, hogy a kémiai oktatás folytonosságát extenzív irányban is biztosítsák. Ezért indítványozza 1905-ben az elektrokémiai tanszék felállítását, amelyre egyik kiváló tanítványát, az 1894-ben végzett dr. Szarvas Imrét nevezik ki. Hasonló indok vezette 1908-ban Wartha rektort a mezőgazdasági kémiai technológia tanszék létrehozásánál, amelynek élére Wartha javaslatára, másik kiváló tanítványa, dr. Sigmond Elek, a hazai talajtani tudomány megalapítója került.
Fáradhatatlan egyetem- és tudományszervező tevékenységét 1912-ig folytatta, amikor bénasága ágyhoz kötötte és nyugalomba vonulásra kényszerítette. Utolsó hivatali ténykedésében tervezetet készít arra vonatkozólag, hogyan lehet a fejlődést a vegyészképzésben; különösen pedig a kémiai technológiában és a készítmények gyártása oktatásában fokozni. Hattyúdalában évtizedes tapasztalatait mérlegelve, arra a következtetésre jut, hogy a tananyagok megosztása a követendő helyes út. Javaslata szellemében módosulnak is a vegyészképzés tanrendjei, és Wartha intenciójának megfelelően kerül felállításra 1913-ban a Műegyetemen az ország első organikus kémia tanszéke, amelyre dr. Zemplén Gézát, a szénhidrátok kémiája híres kutatóját nevezik ki.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
