Kollonitz család. (Kollegrádi, gróf.)

Full text search

Kollonitz család. (Kollegrádi, gróf.)
E család Horvátországból eredt, és ott már a XIII. században birta Kollegrad-ot, honnan előnevét vevé. A XV. század elején a török pusztitások elől a stajer és osztrák tartományokba huzódtak, hol 1583-ban az uri rendbe (Herrenstand) vétettek föl, 1598-ban pedig és 1604-ben Magyarországban is megnyerték a honfiusitást, melyet az 1608-ki és 1618-ki országgyülés törvényczikkbe iktatott.
I. Siegried, ki 1529-ben Bécs védelmében vett részt, hadi érdemeiért másodszor nyeré a lovagi rendet. V. Károly császárt és I. Ferdinandot mint udv. kamarása szolgálta, és negyven évig mint alsóausztriai hadi tanácsos működött. Meghalt 1555-ben Bécsben. Fiai és unoka-öcscsei 1583. sept. 1-én birodalmi báróságra emeltettek.
Már a grófságot ágak szerint különböző időkben nyerék.
A báróvá lett Ádám fiai: Otto-Gotfried cs. kir. kamarás, és ausztriai belső titkos tanácsos, és Rázmány német rendi lovag 1637-ki jan. 12-én emeltettek grófságra.
Ernest ezredes és komáromi várkapitány, valamint testvérének János-Györgynek gyermekei 1638-ki dec. 3-án nyerték a grófságot.
A család leszármazása következő: *
Wagner tabulae geneal. XXXVIII. – Geneal. autent. II. – Lehoczky Stemmat. II. stb.
I. tábla.
Miklós 1400. (Krusith Anna); János 1420. Stajerba költöz (Gregorich Anna); Márton Salenauban temetve. (1. Gregorianich Erzse. 2. Gáll Bora); 1-től Péter.; Mária (Keglevich N.); 2-tól Dániel (Libisvald Anna); Márton.; Marusch (Herberstorf Ulrik neje); György Burgschleinicz épitője (Rottall Bora); I. Siegfried † 1555 (lothringi Orsonau Janka); Gábor (1. Gayer Magdolna 2. Schiffer Krisztina), János ezredes és tanácsos † 1640.; György báró 1583. (Neuhaus Marusch); Anna (1. Wogt Jakab. 2. Pötting Leopold. 3. Lamberg János); György-Siegf. báró 1583. (Fuchs Bora); Folyt. II. táblán.; Erzse (Burgstall Kristóf); Ferdinand 1560. tanács. (1. Teubenegg Mária. 2. Wagensberg Borbála); Johanna (2. Herberstein N.); Ádám báró 1683. szádvári kapit. (Schadel Johanna); György egri kapit. (Zerotin Antonia); Sigfried Esztergamban lovas százados.; Eszter apáczafőnök Gössben.; Otto Gotfried gróf 1638. † 1664 (Turn Zsófia); György-Godfrid (Stuberg Erzse).; Johanna (Otto-Sigefr.); Mária Constantia; Anna Rozina.; Rázmány gróf 1637. német r. vitéze. † 1640.; János-Bert. tokaji kapit. kassai táborn. † 1587. (1. Rechenberg Ilona. 2. Rueber Mária);
II. tábla.
György-Sigfried, ki az I. táblán. báró 1583. (Fuchs Bora); Frneszt gróf 1638. magyar indig. (1. Gondesdorf Sabina. 2. Kuefstain Erzse); György-Vilm. kamarai tan. (Werdenberg Czeczilia); M.-Teréz (Haller Ádám); Johanna-F. (Kuefstain Leopold) Hannibal alezredes; János-Ernő kapit.; Leopold sz. 1631. † 1707. bibornok eszterg. érsek.; Ferdinand komáromi kapitány † 1611.; János-György gróf 1638. (Urczeszovszky Ludmilla); Ulrik (1. Trautmansdorf Sidonia. 2. Windischgrätz Éva); 1-től Janka-Erzse (b. Zay N.); Sidonia.; 2-tól Anna Kata (Geymann Ernő); M.-Polex. (b. Zay Lőrincz); b. Zay László.; M.-Eleonora (Heger Fer.) Ádám hadvezér (Czobor Krisztina) J.-Zsigmond* lov. ezr.; J.-Zsigmond 1722. bécsi érsek bibornok †; Leopold karmelita. †; János-Ernő elesett Siklósnál.; György-Ferd. százados. †; A.-Mária. †; Henrik-Kár. alezredes (Meggau M.-Ilona), János (Aspermonth Ernesztina) János-Henrik kamarás (Waldstein M.-Erzse); M.-Eleonora sz. 1712. † 1759. (b. Zay László); Folyt. III. táblán.; Ádám. †; M.-Erzsébet.; György-Siegfr. † 1646.; Keresztély-Ferd. (Kajnach Jacobina); Ludmilla-M. (1. Osztrosith Miklós. 2. Zay Andr.); Ehreich-Siegfr. † 1659.; György-Siegfr. zászlótartó.; II. Siegfried érsekujvári kapitány m. kir. főlovász m. (1. Perényi Zsófia. 2. Saurau Mária); Károly ezredes 1577.;
Ezeknek nővéreik még Sepes, Eva, Regina, Lucretia, magtalan elhaltak.
III. tábla.
B. Zay László, ki a II. táblán. sz. 1705. † 1780. 1722. adoptált gróf Kollonitz (1. gr. Kollonitz M.-Eleonora 2. gr. Hamilton Valburga); Első hitvesétől 11 gyermeke, kik mind kihaltak, lásd itt alább *) jegy alatt.; 2-dik nejétől Maximilian sz. 1761. † 1827. cs. kir. kamarás altábornagy m. testőr kapit. (gr. Haugwitz) Katalina sz. 1771. † 1827.; II. Maximilian sz. 1799. jan. 8. (gudenai báró Vorst Augusta sz. 1801. jun. 3.); III. Maximilian sz. 1822. april 7. † 1824. april 23.; Karolina sz. 1823. nov. 16.; Ottilia sz. 1826. mart. 18.; Erzse sz. 1828. nov. 30.; Paulina sz. 1830. jun. 28.; László sz. 1833. jul. 12. (gr. Podstatzky Lichtenstein Adalberta).; Klementine sz. 1842. jan. 4.
1.Maria-Francisca szül. 1729. † 1766. gr. Falkenhayn Miklósné. – 2. Károly-József cs. k. kam. és táborn. sz. 1730. † 1804. gr. Cavriani Friderika nejétől fia László volt, de elhalt. – 3. M.-Erzsébet sz. 1732. † 1754. gr. Thun János-Józsefné. – 4. M.-Terézia sz. 1733. † 1802. gr. Wrbna Eugen-Venczelné. – 5. Zsigmond cs. k. kam. és tábornok, sz. 1734. † 1784. Neje gr. Morzin Aloyzia. – 6. László kalocsai érsek szül. 1736. † 1817. – 7. M.-Eleonora sz. 1737. † 1807. gr. Abensberg és Traun Ferencz neje. – 8. József cs. k. kam. és tábornok, szül. 1740. † 1799. – 9. Henrik sz. 1742. † 1746. – 10. Maria-Anna szül. 1744. † 1802. gróf Schafgotsch Antal-Gothard neje. – 11. Maria-Antonia szül. 1746. † 1771. gróf Kottulinszky Ferencz neje *
Ezeknek leányági utódaik következő családok: Lichtenstein, Lobkowitz, Schoenburg, Solms, Trautmansdorf, herczegek; Auersberg, Bissingen, Bylandt, Falkenhayn, Goesz, Hardegg, Harach, Kinszky, Kottulinszky, Thun, Traun, Wallis, Wiltsek, Worasitzky, Wrbna, Wratislaw, Zamoyszky, stb. grófok, – Dobrzenszky, Reisach, Stillfried bárók stb.
Visszatekintve az I. táblázatra, látjuk, hogy I. János fiának Mártonnak ága hamar kihalt; míg a másik fiának Györgynek ága mindinkább terjedt.
György épité Burgschleinitz várát Stájerországban. Fia I. Siegfried V. Károly császár és I. Ferdinand kamarása volt. Eltemettetett Bécsben sz. Mihály templomába. Fiai közűl
Janos-Bertalan Miksa és Rudolf királyok alatt tokaji kapitány, utóbb kassai országos főkapitány. Meghalt Kassán 1587-ben. Két nejétől sem maradtak gyermekei.
György-Siegfried báró, Fraknó és Kis-Marton kapitánya, eltemettetett Judenspojgenben Ausztriában. Ennek fiai
Ernő, ki gróf lett, ezredes volt, és 1634-ben halván meg, Bécsben temettetett. Testvére
Gr. Ferdinand Komárom várparancsnoka volt. Meghalt 1611-ben, és Prágában temettetett.
Gr. János-György Judenspojgenben temettetett el. Fiai a II. táblán láthatók.
I. Ferdinandnak fiai közűl Ádám szádvári kapitány volt; ennek egyik fia György egri kapitány, Siegried Esztergam várában lovasság századosa.
Gróf Rázmán (Erasmus) a német vitézi rend commendatora Lajbachban, hol 1640-ben meghalván eltemettetett.
Gr. Otto-Godfried III. Ferdinand alatt belső tit. tanácsos, majoratust alapita családja részére. Meghalt 1664-ben és Gréczben temettett el. Unokáiban kihalt.
Emlitett gróf Ernő is fiaiban és unokáiban kihalt, fiai közűl megemlitendő
Leopold a bibornok és 1695–1707. esztergami érsek, a magyar állami intézményeknek és protestantismusnak egyik legnagyobb ellensége *.
L. Szalay L. M. ország tört. VI. köt.
A II. táblázatot II. Siegfried inditja meg, ki előbb érsekujvári kapitány, majd kir. fő lovászmester volt. Meghalt 1623-ban. Két nejétől 1. Perényi Zsófia és 2. Saurau Máriától több gyermekei maradtak, ezek közűl Ulrik, és Henrik ága élt legtovább.
Azonban Henrik ága, miután kis unokája Ádám a Czobor ezredbeli alezredes – ki Losensteint pisztolyával végzé ki *, magnélkül meghalt, csak egy leányban gróf Eleonorában báró Zay László cs. k. kam. és belső tit. tanácsos nejében állott fen. Ulriknak utódai is mind elhalván, János-Zsigmond (szül. 1677. † 1751.) 1716-tól bécsi érsek és 1727-től bibornok * emlitett báró Zay Lászlót, kinek anyja is már Kollonitz leány: Kollonitz Polexina volt, 1722-ben adoptálta, melynél fogva báró Zay László a protestans hitről katholikussá lön, a gróf Kollonitz nevet vevé föl, és minden Kollonitzféle majoratus és egyéb uradalmak reá szállottak; előbbi családi czimzeteiből csupán csak a „Zay-Ugrócznak örököse“ czimet tartván meg.
L. Szalay L. M. ország tört. V. köt. 292.
A protestantismusnak szintén nagy üldözője volt.
Igy halván ki a kollegrádi Kollonich család, mely 1715-ben még gróf Ádámban magyar koronaőrt is mutatott fel *, – uj sarjadzást eme család a báró Zay ágon nyert, és ámbár Zay Lászlónak első nejétől gr. Kollonitz Eleonorától nemzett tizenegy gyermeke magtalan mult ki, második nejétől származott fia I. Maximilian cs. kir. kam. M.-Terézia lovagrend kis ker. vitéze, altábornagy, és m. kir. testőr kapitány utódaiban, mint a III. táblázat mutatja, a család mostanáig virágzik.
1715-ki 38. törv. cz.
A kollegrádi gróf Kollonitz család czimere egy, függőlegesen kétszer, és vizirányosan egyszer, és igy hat udvarra osztott paizs. Az 1-ső és 6-ik osztály vörös udvarában egy jobbról balra rézsútosan vont fehér szelemen, melyből három fehér tengeri-levél (Seeblätter) nyúlik ki. A 2-ik osztály fekete udvarában egy három szegletü hegyével felfelé álló fehér mű-kő látszik. A 3-ik és 4-ik osztáyl vörös udvarában természetes szinű hiuz ágaskodik. Az 5-ik osztály vörös udvarában arany hal-borda látszik. A paizs közepét egy keresztvágással négyfelé osztott kisebb grófi-koronás paizs foglalja el, melynek 1- és 4-ik osztálya fehér udvarában barna farkas ágaskodik; a 2- és 3-ik osztály vörös udvarában egy-egy arany kerék, nyolcz küllővel látható. A nagy czimerpaizs fölött kilencz ezüst gombos arany grófi korona áll, és a fölött öt arany sisak arany koronákkal födve látható; jobb oldalról kezdve az 1-ső sisak koronájából egy fehér vadász kutya nyúlik ki, vörös nyelvét kiöltve; a 2-ik sisak koronájából öt vörös strucztol leng, és az előtérben az arany halborda áll; a 3-ik sisak koronájából két egymásra helyezett kiterjesztett vörös sas-szárny emelkedik ki, az előtérben levőnek közepén az arany kerék ragyog; a 4-ik sisak koronájából két kiterjesztett sas-szárny emelkedik, az egyik vizirányosan félig vörös, félig ezüst, a másik ellenkezőleg félig ezüst, félig vörös; a két szárny között a paizsbelihez hasonló farkas emelkedik ki; az 5-ik sisak koronájából hiúz nyúlik ki. Foszladék jobbról arany-vörös, balról ezüst-vörös *.
Adami Scuta gentil. tom. V. – Hist. Herald. Handbuch 431. stb.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me