Rőthy család. (Ecsédi. †)

Full text search

Rőthy család. (Ecsédi. †)
Eredete ismeretlen. Előnevét Ecséd (tán a Heves megyében fekvő) helységről irta. Már a XVI. század végén birtokos volt leányágon Nógrád megyében Rőthy I. Orbán, kinek neje Ragyóczy Katalin (R. András leánya) már 1601-ben özvegy volt. Ennek fia II. Orbán feleségűl vette szintén Nógrád megyéből Mocsáry Györgynek Sóory Annától született leányát Mocsáry Zsófiát. II. Orbán, maga Rákóczy I. György alatt szolgált,* ennek volt kassai generalisa és kővári főkapitány (Erdélyben) mint 1646. táján tett végrendelete mutatja.* Erdélyben szép birtokot szerzett. Végrendeletében az ősi falut Ecsedet István fiának hagyta; Kővár vidékén birt négy oláh falut Rákóczytól kapott adomány mellett, Berkesen és Szakatvárán (= Szakaturán) udvarházai voltak, a berkesi házat Litka, Duncsfalva és Dánfalvával szintén fiának hagyta stb. szintén végrendeletileg kielégité három leányát, úgymint; Katalint Fáy Istvánnét, Annát Rákóczy Mihálynét, és Erzsébetet, ekkor még hajadont. A nevezett három leány közűl utóbb Erzsébet Bánczy Zsigmondhoz ment férjhez, Anna pedig megözvegyülvén, másodszor Halmy Gábornak nyujtá kezét. Az egyetlen fiú Rőthy István, ki 1650-ben Szent-Iványi Mihálylyal és Irsay Ilonával egyességre lépett Majosháza, Ordasháza, Délegyháza, Bugyi, Ráda, Dabas, Szent-Ivány, Urbő, Vatya, Hornád, és Vadász birtokok iránt, 1655. előtt meghalván, özvegye Nadányi Margit utóbb férjhez ment Lövey Sámuelhez, és első férje jószágait, nevezetesen sárospataki házát és szőlőjét, tolcsvai kuriáját s szőlőjét, az Ecséd, Bath, Sz.-Lőrinczi, Dab, Apostag, Ragyolcz, stb. jószágokat letartá házassági jutalom fejében.* Nevezett Istvánban fiágon a család kihalt.
Szalárdy Sirajmas krónia 227.
Lásd a végrendeletet Kubinyi Fer. és Vahot Imre: Magyar és Erdélyország képekben IV. kötet. 93–99.
Leleszi Convent.
A családfa következő:
Röthy Orbán (Ragyóczy Kata özv. 1601.); II. Orbán 1642. kővári kapit. (Mocsáry Zsófia); István † 1655. előtt (Nadányi Margit) †; Kata 1645. (Fáy István); Anna (1. Rákóczy Mihály 2. Halmy Gábor); Erzsébet (Báncsy Zsigmond); Fáy László 1646.; Fáy Erzse 1646.; Rákóczy Kata 1646.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me