Zermegh család.

Full text search

Zermegh család.
Trencsin vármegye régi családa. Első, a kit belőle ismerünk, Zermegh (vagy Szermegh) Mátyás volt, úgy látszik – mint fia életéből tudhatni, hogy Slavoniából származott, nőűl vévén lászlófalvi Eördögh János özvegyét Rajcsán Juliannát, ez által Trencsín megyéhez lett szövődve. Két fia maradt: I. János és Máté.
I. János literatus (deák) 1540-ben gr. Thurzó Elek országbiró titkára, innen 1541. a. m. kamaránál számvevő mester, 1553-ban már titkár, 1558-ban már tanácsos. 1557-ben tett végrendeletet, de azért még soká élt. 1559-ben fiai részére is a Pozsony megyei Báhonyi pusztán részt, 1564-ben Nyitra megyei Bucsányban nyert birtokára kir. adományt. * 1576-ban nyugalomba lépett, * 1581-ben Nyitra megye országgyűlési követe volt. Meghalt 1584-ben. * Megírta kora történetét, melyet először Forgách Simon adott ki 1662-ben 12. rétben Amsterdámban. * Nejétől Báby Dorottyától (Báby Györgynek Szlopnai Oroszlánkeői Katalintól való leányától) négy gyermeke maradt, kik közűl György még 1591-ben élt, de nejétől Sámbokréty Borbálától, 1612-ben már özvegyétől, csak leánya Dorottya maradván, abban ez ág kihalt.
Liber regius folio anni 1559. folio 179. és anni 1564. folio 280.
Lásd életéről a Tudománytár 1839-évi folyt. X. köt. 234–243 lapjáit, hol ha Podhraczky József az általam használt Rajcsányi geneal. gyűjteményét használta volna, és Lehoczkyt (hibái mellett is) megtekintette volna, némely adataira nézve is többet s határozattabban irt volna.
Rajcsányi, Deduct. geneal. I. 38.
Lehoczky Stemmat I. 447. – Kiadatott Zermegh János Commentáriusa Schwandtner Scriptores II. kötetében.
Jánosnak testvére Máté, kinek ágazata szerencsésebb volt, és máig leterjedt.
A családfa * következő:
Rajcsány Deduct. gen. I. 32. I. Imré-ig, kit Rajcsányi „impostor“ melléknévvel bélyegez. – I. Imrétől kezdve a Trencsin vm. nemesi összeirások szerint.
Zermegh Mátyás (Rajcsán Julia); I. János a történetiró és kamarai tanácsos † 1584. (Báby Dora); Máté; Zsigmond; György 1591. (Sámbokréty Bora özv. 1612.); Mátyás †; Magdolna (1. Gosztonyi Ferencz. 2. Sámbokréty György); Anna (Aranyady Imre); II. János 1603.; Gáspár.; Kristóf.; Zsófia (Dominovich István literatus); Anna (Tőkes Ujfalussy György); Ilona; Gáspár; János aranymíves
János aranymíves.; I. Imre 1733. 1745–48. K.-Kolacsinban.; Miklós 1748. Trencsinben.; Antal 1768. K.-Kolacsinban.; Pál 1468.; János 1768.; Imre 1768.; Antal 1768.; József 1768.; Ferencz 1768. 1803.; József 1768. 1803.; Imre 1803.; Ferencz 1803.; János 1768.; György 1768.; Ferencz 1837.; István 1837.; Péter 1837.; József 1803.; Mihály 1803.; György 1803.; István 1803.
Trencsín vármegyében a nemesi összeirásokban 1748-ban a következő családtagokat találjuk. *
Szontagh Dán. közl.
1748-ban Kis-Kolacsinban lakott Imre, Trencsínben pedig Jánosnak fia, (valószinűleg Miklós az Imre testvére.)
1768-ban Kis-Kolacsinban laktak Imrének fia Antal és ennek fiai Antal, József és Ferencz, továbbá Miklósnak fiai Pál, János és Imre, és ez utóbbinak fiai János és György.
1803-ban Kis-Kolacsinban laktak Ferencz és fiai Imre és Ferencz, továbbá József és négy fia József, Mihály, György és István; Klobusiczon lakott József és fia József.
1837-ben Kis-Kolacsinban Imre és három fia Ferencz, István és Péter, továbbá Ferencz, György és István; Klobusiczon József és két fia József és István, továbbá György és idősb István.
Trencsín megyénél Zermegh István 1828-ban tiszt. aljegyző, 1832–1848-ban al-adó szedő volt.
Nem találjuk a családfán Zermegh azon Mártont (ha csak nem Mátyás helyett áll), ki 1586-ban Nyitra megye felkelő nemes seregének kapitányává választatott. *
Nagy József, Nyitra várm. 7. lap.
A család czimere vízírányosan kétfelé osztott paizs, a felső udvarban három franczia liliom, az alsóban pedíg három rózsa látszik. A paizs fölött szinte három rózsa díszlik, mint ezen czímert Zermegh János a történetiró I. Z. névjegyes pecsétén viselé. *
Tudománytár 1839. X. köt. 242. lap.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me