PETERDI ISTVÁN: EGY NÉMET RENAISSANCE KÉPRŐL
PETERDI ISTVÁN: EGY NÉMET RENAISSANCE KÉPRŐL
Láttam egy képet, mely ó német mester kezén át
Megolaszult az olasz ég alatt, s a germán lánynak
Hamvas szája körül olasz mosoly derengett.
A kéz lassan formálta klasszikussá, mit beivott a szem és a lélek,
S a lassú elragadtatás, a nagy olasz sikok s itáliai fények
Emléke boldog derűvel vonta be a megbarnult nyakat s keskeny, fekete zsinórját.
És csöndes erejét mint láttam a messzire pillantó nőnek;
A mell görög nyugalmán át pihenő test lappangó energiáját,
Száz asszonytest és lassan szürcsölt órák kormányozott emlékét vetitetten araszoknyi térre.
Akkor mondtam: mester, e nő bősége honnan származott?
E barna kelme részegítő üdvössége hol látszott néked barna kelmén,
S hol izzított tömör szerelmi vágy, hogy e telt nyaknak
Egyetlen görbülése isteni nyugodtság és parázna kéjelgés
Megrendítő együttesét harsogta így feléd?
Ó, lásd, a merre járok, finom bokák
És finom derekak és ravasz leplek
Egyetlen húron metsző melódiát csengetnek gyönge fülembe;
Nincs Nap szürke vidékemen, mely szikrázva növessze alakjuk
Magasra nyúló keskeny házak közt suhanó nőknek;
S kéjem fájdalma úgy oszlik e házerdő termette ezer fájdalom közt meg,
Hogy nem lehet egy markolással roppantanom formába megkönnyítő írul,
De búvik, siklik, csúszik s váratlanul zavar,
Mint bántó, vakító, itt-ott megcsillanó fény
Mikor lemondva, másfelé, egészséges örömre tűz szemem,
S emészt és elfordulnom, visszanéznem kényszerít
S sokszoros fájdalommal idegen erőn élednem s esnem össze.
Megolaszult az olasz ég alatt, s a germán lánynak
Hamvas szája körül olasz mosoly derengett.
A kéz lassan formálta klasszikussá, mit beivott a szem és a lélek,
S a lassú elragadtatás, a nagy olasz sikok s itáliai fények
Emléke boldog derűvel vonta be a megbarnult nyakat s keskeny, fekete zsinórját.
És csöndes erejét mint láttam a messzire pillantó nőnek;
A mell görög nyugalmán át pihenő test lappangó energiáját,
Száz asszonytest és lassan szürcsölt órák kormányozott emlékét vetitetten araszoknyi térre.
Akkor mondtam: mester, e nő bősége honnan származott?
E barna kelme részegítő üdvössége hol látszott néked barna kelmén,
S hol izzított tömör szerelmi vágy, hogy e telt nyaknak
Egyetlen görbülése isteni nyugodtság és parázna kéjelgés
Megrendítő együttesét harsogta így feléd?
Ó, lásd, a merre járok, finom bokák
És finom derekak és ravasz leplek
Egyetlen húron metsző melódiát csengetnek gyönge fülembe;
Nincs Nap szürke vidékemen, mely szikrázva növessze alakjuk
Magasra nyúló keskeny házak közt suhanó nőknek;
S kéjem fájdalma úgy oszlik e házerdő termette ezer fájdalom közt meg,
Hogy nem lehet egy markolással roppantanom formába megkönnyítő írul,
De búvik, siklik, csúszik s váratlanul zavar,
Mint bántó, vakító, itt-ott megcsillanó fény
Mikor lemondva, másfelé, egészséges örömre tűz szemem,
S emészt és elfordulnom, visszanéznem kényszerít
S sokszoros fájdalommal idegen erőn élednem s esnem össze.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
