Havas Gyula: Szomorú vendégek

Az esték sorra, fáradtan megjönnek,
minden nap újra egy szomorú vendég,
csak asztalomhoz ülnek, nem köszönnek.

Magukkal hozzák messzi tájak csendjét
s hallgatnak, csak sötét szemükkel mondják,
hogy jobban tenném, hogyha megpihennék

s hogy sajnálnak, húnyó tüzek bolondját.
Az éj sötét virágait jobb csendben
hallgatni, amint szirmaikat bontják

s illatuk bús homlokunkra rebben
s az álmot hozza hajnalig halálnak,
hogy húnyt szemekkel látva lássuk s szebben

a végső álmot, mely majd úgyis eljő
és elfedi előlünk a napot
egy messziről jött, álmos, fáradt felhő.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!