Monostori H. Kamilló: A végtelen bolyongás

Járunk tavak közt, messze réteken,
Házak, utak, fagyok, szelek között,
Sötét hajunk már dérbe ütközött
S örök zavarban bolygunk végtelen.

A fény nem él, dús színbe öltözött
Őszben gyümölcs nekünk soh'sem terem,
Révedt lelkünk örökre meztelen
Meleg színek, színes fények között.

Szívünknek érett vágya: bús zománc.
Sötét vízen futásunk: léha tánc.
Utunkon élet: mindig messze part.

Mért kábulunk hát kis szagosvizektül,
Mérthogy karunk bús ívben vágyra lendül
S hajónk folyton mélyebb vizekbe tart?

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!