Radó Sámuel: Wolff, Reuter, Havas stb.

Full text search

Radó Sámuel: Wolff, Reuter, Havas stb.
Míg a csatatéren az ágyuk dörögnek, azalatt az újságokban nem kevésbé elkeseredett harc folyik. A 30 1/2 és 42-es mozsarak munkáját a publicisztikában Wolff, Reuter és Havas végzik. E három távirati iroda neve közszájon forog és a közönség a háború folyamán már annyira tájékozódott, hogy evvel a három névvel a nemzetközi közvélemény informálását köti össze.
De a távirati irodáknak vagy távirati ügynökségeknek tulajdonképpeni működéséről és szervezetéről kevés embernek van tiszta fogalma. Sőt még az újságírók is, kik a távirati irodát rendszerint fitymálva, mint kőnyomatost emlegetik, alig tudnának ezen nevezetes intézmény berendezéséről bővebb felvilágosítást adni. A távirati irodának jellemző vonása nem az, hogy kövön nyomják, hanem, hogy egy nemzetközi tudósítói szervezet tagja, mely úgyszólván óráról-órára a világ eseményeinek áttekintését adja. Ez a távirati irodák kartelljének tulajdonképpeni feladata. És épp úgy, mint a posta, óriási költségeinek megosztása által képes leveleket és csomagokat lehető legcsekélyebb árban szállítani, épp úgy működik a távirati irodák trústja, mely a tudósításoknak olcsósága által a népszerű sajtó fönnállását lehetővé tette úgy, hogy még a krajcáros lapok is az általános érdekű híreket egyidejűleg a nagy lapokkal közölhetik és azok mellett a versenyben fennállhatnak.
Ha már most a távirati irodát úgy definiáljuk, hogy ez olyan intézmény, mely hírszerzéssel és hírek terjesztésével foglalkozik, akkor kellőképpen nem határoltuk körül hatáskörét. Fölmerül a kérdés, miben különbözik fogalmilag a távirati iroda minden egyéb újságtól, melynek szintén az a feladata, hogy híreket gyűjtsön és forgalomba hozzon. A hírszerzés mint önálló funkció, mint egy nagy intézmény alapja, csak a lapok szaporodásával fejlődött ki. Az egyes újságok ugyanis nem győzték különösen a külföldi távirati tudósítás költségeit. Az 50-es években a berlini lapok szövetkeztek, hogy külföldi híreket közös költségen hozassanak és megbízták a Natrionalzeitung egyik kiváló, nyelvekben jártas munkatársát, Wolff dr.-t, hogy a beérkező tudósításokat lefordítsa és feldolgozza. Ez a primitív intézkedés volt a nagyhírű Wolff-irodának csírája. A szövetkezet nagyon szegényes eszközökkel dolgozott és munkássága szűk körben mozgott. Ez a hiány különösen a 64-es schleswig-holsteini háborúban vált érezhetővé. Vilmos porosz király nagy megütközéssel vette észre, hogy fő- és székvárosának lapjai a háborúról többnyire irányzatos tudósításokat hoznak úgy, hogy a Poroszországra nézve győzedelmes harc a berlini lapokban mint az ellenséges dán hatalom, nagy sikere állíttatott be. Kérdéseire, mi lehet oka e szomorú jelenségnek, a király felolvasója, Schneider Louis felvilágosította a feleséges urat, hogy a berlini lapok szövetkezete szegény, hogy a német lapok külön tudósítókat nem küldenek a főhadiszállásra és hogy híreiket többnyire a londoni Reuter-ügynökségtől veszik, mely tudósításaiban az angol politika dánbarát tendenciáját domborítja ki. A király erre Bleichröder és Oppenheim bankárokhoz fordult, hogy hazafiságból támogassák a szegényes tudósítói vállalatot és erre a két financier a Wolff-ügynökséget részvénytársasági alapon Continental Telegrafen Compagnie cég alatt átalakította és kibővítette. A porosz hatalom növekedésével a hajdani Wolff-iroda is óriási módon gyarapodott és a jelenlegi igazgató nem minden büszkeség nélkül szokta emlegetni, hogy a Wolff-iroda, mely 1865-ben három ki szobában húzódott meg, most alig fér be egy hatalmas ötemeletes háztömbbe, mely a Charlotten- és Zimmerstrasse sarkán már messziről hirdeti a németbirodalmi távirati iroda hatalmát.
A távirati irodának, amint láttuk, fő feladata nemcsak abban van, hogy híreket szerezzen, mert hiszen azt többé-kevésbé minden újság megcselekszi, hanem, hogy rendszeres, nemzetközi hírszerzési hálózatot szervezzen, úgyszólván egy sürgönyözött orbis pictust, egy távirati enciklopédiát nyújtson. Erre a feladatra azonban az egyes lap, még a leggazdagabb sem, de még az egyes távirati iroda sem képes, hanem csak a távirati irodák internacionális szövetsége, amely egészen a háború kitöréséig Wolff, Reuter és Havas vezetése alatt működött. Vegyük pl. a Times hírszolgálatát, mely a világ összes fővárosaiban képviselőkkel rendelkezik. Összehasonlítva azonban Wolff, Reuter, Havas szervezetével, a Times hálózata felette hiányos és a City-lap egy napig sem nélkülözheti a távirati iroda sürgönyeit. Ennek a fölénye abban áll, hogy szerződéses viszonyban van a többi kartellírozott távirati irodákkal, melyek minden egyes országot behálóznak tudósítói közegekkel és természetesen több információt szerezhetnek, mint a legügyesebb our own, ki az ország fővárosában székel.
Hozzájárul még az is, hogy az egyes országnak kormánya rendszerint a távirati irodát arra használja fel, hogy nyilatkozatait kül- és belföldön terjessze. Ilyformán az újságerdő minden egyes lapja egyidejűleg nyer értesülést, ami tudvalévőleg a lapok egyik főfontosságú érdeke. Ha pl. az angol kormánynak egy szép napon eszébe jutna bizonyos hivatalos nyilatkozat publikációjával a Timest favorizálni, akkor a többi lap érdekeit sértené és azokkal szemben ferde helyzetbe jutna. Azok a hírek és információk azonban, melyeket nem kívánnak autentikusoknak feltüntetni, mindig az egyes lapok domíniumai maradnak.
A távirati iroda tehát autorizált szócső amellett, hogy hírforrás is. Ez a két funkció azonban némileg ellentétes. Miután a távirati iroda bizonyos esetekben mint a kormány szócsöve szerepel, minden egyes hírének egészen indokolatlanul félhivatalos jelleget tulajdonítanak. A távirati iroda kénytelen ezzel az általános felfogással számolni és híreit nemcsak nagyon megválogatni, hanem azoknak megszerkesztésében a legnagyobb gonddal eljárni. Túlnagy óvatosság azonban annyit jelent, mint a gyorsaságról lemondani. Minden távirati irodának hírszolgálata amilyen bő és terjedelmes egyrészt, viszont más tekintetben hézagos, egyoldalú és némileg késedelmező.
A kormány a legnagyobb hírforrások egyike. A távirati iroda, a nemzetközi kartell folytán, a lehető leghatásosabb hírnök, mely óriási visszhangot kelt és mint a bűvös kürt az egész világot teleharsogja. Ezen az úton találkozott a guvernementális hírforrás és a nagy trombitás és az összeköttetés mind a kettőnek javára válik.
Mikor Bismarckot a birodalmi gyűlésen egyszer meginterpellálták, mivel tudja a Wolff-iroda sürgönyeinek prioritási kedvezményét indokolni, a kancellár azt válaszolta:
– Főfontosságú államérdek, hogy a közvélemény politikai és gazdasági értesüléseit olyan formában nyerje, amint azt a kormány által képviselt közérdek megkívánja. Ez az oka a Wolff-iroda kedvezményének és a kormány ezt az intézkedést a közvélemény irányítása szempontjából nélkülözhetetlennek hiszi.
A távirati irodáknak a kormányokkal való összeköttetése adja meg híreinek az autenticitás jellegét. Ámbár természetesen ez nem minden hírre vonatkozik és a távirati irodák maguk iparkodnak bizonyos megkülönböztetések által a hivatalos tudósítást jellemezni és az ismert formulával, „mint illetékes oldalról értesülünk” bevezetni. Autentikusnak tekintik különösen a miniszteri nyilatkozatoknak a távirati irodák által közölt szövegét és a sajtóban ez a felfogás általános, úgy hogy az egyes lapok képviselői többnyire lemondanak arról, hogy a miniszterek beszédeit hallomás után fölvett gyorsírói jegyzetek alapján sürgönyözzék és a tudósítás ezen ágazatát majdnem teljesen a távirati irodára bízzák, ámbár a jóváhagyott szöveg természetesen csak bizonyos késedelemmel transmittálható.
Ez a nemzetközi híradás azonban különösen válságos időben sok nehézségbe ütközik. Az egyes ügynökségek ugyan szerződésileg kötelesek a szövetséges távirati iroda sürgönyeit nyilvánosságra hozni, ha azonban komoly politikai okok ezt akadályozzák, akkor a címzett köteles a föladót értesíteni, hogy ez gondoskodjék más úton-módon a tudósítás publikálásáról. Így a római Agenzia Sterfani Tiszának Salandra ellen való polémiáját – igaz 24 órai késéssel és bizonyos kihagyásokkal – közölte, de ez volt utolsó ténykedése, mielőtt a háború az összeköttetést a volt hármasszövetség távirati irodáival az egész vonalon megszüntette.
Midőn a legmodernebb sajtóintézményt egész általánosságban ismertettem, legyen szabad a magyar intézetnek nemzetközi helyzetét néhány futólagos vonással jellemezni. A Magyar Távirati Iroda, mint a bécsi K. k. Korr.-Bureau fióktelepe körülbelül 30 év előtt lépett életbe. A magyar államiság megerősödésével a magyar intézet is emancipálta magát és lassanként teljes önállóságát vívta ki. A sajtó körben azonban még mindig váltig hangoztatják, hogy a Magyar Távirati Iroda a bécsi Korr.-Bureauval alárendeltségi viszonyban van. Ez merő tévedés. Csak amennyiben minden szerződéses viszony egyszersmind bizonyos lekötöttséget jelent, annyiban függ a magyar intézet az osztrák Korr.-Bureautól, de ez a függőség kölcsönös és tartalma a fennálló szerződés rendelkezései által szorosan körül van írva.
A függőségnek látszata leginkább onnan ered, hogy a Magyar Távirati Iroda a rendes híranyagot túlnyomólag a bécsi Korr.-Bureautól telefonon veszi. Ez a berendezés egyszerűen pénzkérdés. A magyar intézetnek jogában állna minden egyes sürgönyt Londonból, Párizsból és a szélrózsa minden tájékáról direkte hozatni, de a teljesen azonos sürgönyöknek külön megrendelése aránytalan és fölösleges költséget okozna, emellett még gyorsaságban sem nyernénk semmit. A Magyar Távirati Iroda t. i. a külföld minden fővárosában külön szolgálatot tart fenn, nevezetes eseményekről vagy magyar érdekű dolgokról az egyes ügynökségektől külön sürgönyöket kap. De ezek a közvetlen táviratok a Bécsből letelefonált indirekt táviratokkal szemben rendszerint késnek. Valószínűleg azért, mert Bécsnek jobb távirati összeköttetése van, mint Budapestnek. Ez a helyzet meg fog változni, ha a nemzetközi hírszolgálat jobbadán telefonon fog lebonyolíttatni, amint ez normális időkben már most is Berlinből történik és pl. a kancellár beszédei Budapestre közvetlenül telefonon adatnak le, ami persze most a háború alatt, lehetetlenné vált.
A Magyar Távirati Iroda magánvállalat, mint a legtöbb távirati iroda, kivéve az osztrák és az orosz távirati ügynökségek, amelyek állami hivatalok. Az állami távirati iroda természetesen sok mindenféle tekintetnek van alávetve, mellyel a nem bürokrata vezetés alatt álló orgánum nem tartozik számolni. Ez a körülmény felkeltette Aehrenthal külügyminiszter figyelmét, aki különösen a bosnyák krízis alkalmából a Magyar Távirati Iroda nem hivatalos jellegét a publicisztikai szolgálat érdekében kihasználta és azt sok jelentős, de nem hivatalos jellegű nyilatkozat nemzetközi terjesztésére buzdította. Aehrenthal a M. T. I. ezen külön szolgálatát mindig nagy becsben tartotta.
Amint előbb kifejtettem, a távirati irodák nemzetközi szövetkezete a háború folytán felbomlott. Wolff, Reuter, Havas, melyek évtizedeken át a legnagyobb egyetértésben, karöltve együtt működtek, most a legvehemensebb polémiával és cáfolatokkal rontanak egymásnak. Már a háború előtt Németországban keletkezett olyan mozgalom, mely Wolff összeköttetését Reuterrel és Havassal lazítani kívánta és iparkodott teljesen önálló, különösen tengerentúli hírszolgálatot létesíteni. Ezek az aspirációk abban nyertek kifejezést, hogy a birodalmi kormány e célra évi 250 000 márkányi támogatást kilátásba helyezett és a német gyáriparosok szövetkezete hasonló összeget biztosított. De rámutattak arra, hogy az amerikai lapok szövetkezete évente 3 millió dollárt fordít az Associated Press nevű távirati iroda költségeire és az ígért összeg nem elégséges arra, hogy a németek Reuterrel a versenyt fölvegyék. A háború után a nemzetközi hírszolgálatban mindenesetre jelentékeny változás fog beállni, de az ellentétes politikai érdekek sem lesznek képesek a nemzetközi eszméjét, mely a hírszolgálatban nagyon célszerűen és üdvösen érvényesült teljesen kiküszöbölni és megsemmisíteni.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me