Albert Samain: Az infánsnő kertjében
Albert Samain: Az infánsnő kertjében
Lelkem spanyol királylány, csillog nehéz ruhája
S vén várában királyi magánya úgy ragyog
A nagy bús tükrök mélyén, akár egy elhagyott
Öböl vizén viszfénylik az ottfelejtett gálya.
S vén várában királyi magánya úgy ragyog
A nagy bús tükrök mélyén, akár egy elhagyott
Öböl vizén viszfénylik az ottfelejtett gálya.
Karszéke lába mellett, elnyúlva, lomha-szépen
Skót agarak hevernek, szemükben méla tűz,
S ha olykor int az úrnő, a két eb vadat űz,
Szimbolum-vadakat, Vágy s Álom erdejében.
Skót agarak hevernek, szemükben méla tűz,
S ha olykor int az úrnő, a két eb vadat űz,
Szimbolum-vadakat, Vágy s Álom erdejében.
Kedvenc apródja is van, ennek a neve: Nemrég,
Úrnőjének felolvas, zsongító verset, halkan,
S Ő, tulipán kezében, így várja, mozdulatlan,
Hogy a szók titkos lelkük lekében kileheljék.
Úrnőjének felolvas, zsongító verset, halkan,
S Ő, tulipán kezében, így várja, mozdulatlan,
Hogy a szók titkos lelkük lekében kileheljék.
S körűl királyi parkja pompázik és tenyészik,
Márványok és medencék s korlát, oszlopsoros,
S lelke a csodarejtő távlatoktól boros
Míg tekintete búsan látkörén elenyészik.
Márványok és medencék s korlát, oszlopsoros,
S lelke a csodarejtő távlatoktól boros
Míg tekintete búsan látkörén elenyészik.
Így él, lemondva, csöndben: nem riad hangos szóra,
Jól tudja: ez a fátum, mért volna hát a harc?
Csak néha vet hullámot ős, bús gúnnyal, az arc,
Ha szánalom fuvall rá, mint lassu szél a tóra.
Jól tudja: ez a fátum, mért volna hát a harc?
Csak néha vet hullámot ős, bús gúnnyal, az arc,
Ha szánalom fuvall rá, mint lassu szél a tóra.
Így él, lemondva, csöndben: és immár nem zokog,
Csak néha még busabb, álmában hogyha látja,
Örök hazugság-szirten hogy hullt szét Armadája
S reményei, miket temetnek mély habok.
Csak néha még busabb, álmában hogyha látja,
Örök hazugság-szirten hogy hullt szét Armadája
S reményei, miket temetnek mély habok.
Csak súlyos bíború estén sohajt, ha nézi
A fal kopott aranyján némely Van Dyck-i arckép
Ó pompáját: keskeny kezet, halavány arcélt,
Mely mély bársonyban búsong s trónok álmát idézi.
A fal kopott aranyján némely Van Dyck-i arckép
Ó pompáját: keskeny kezet, halavány arcélt,
Mely mély bársonyban búsong s trónok álmát idézi.
Aranyos, régi bűv-kép így néha gyásza kínját
Szétszórja s bánata gyors víziókba csap:
Dús sugárkéve éri – dicsőség? vagy a nap? –
S fölgyújtja lelke mélyén a gőg minden rubínját.
Szétszórja s bánata gyors víziókba csap:
Dús sugárkéve éri – dicsőség? vagy a nap? –
S fölgyújtja lelke mélyén a gőg minden rubínját.
De rögtön, szomorún, mosollyal hűti lázát
S rettegve a tömeg vasas, komor zaját,
Távolból hallja csak, mint tenger moraját
S búsabb lesz ajka zárja, melyet titkára rázárt.
S rettegve a tömeg vasas, komor zaját,
Távolból hallja csak, mint tenger moraját
S búsabb lesz ajka zárja, melyet titkára rázárt.
Szeme sápadt vize nem rezzen soha már,
Itt a Holt városok fátylas nemtője űl –
S át nesztelen ajtókon s termein, egyedűl,
Titkos szók bús révültje, halkan suhanva jár.
Itt a Holt városok fátylas nemtője űl –
S át nesztelen ajtókon s termein, egyedűl,
Titkos szók bús révültje, halkan suhanva jár.
Hiú szökőkút szökken s hull, vízesésre válva –
S Ő, tulipán kezében, ablaknál áll s ragyog
A Múlt tükrei mélyén, akár egy elhagyott
Öböl vizén viszfénylik az ottfelejtett gálya.
S Ő, tulipán kezében, ablaknál áll s ragyog
A Múlt tükrei mélyén, akár egy elhagyott
Öböl vizén viszfénylik az ottfelejtett gálya.
Lelkem spanyol királylány, csillog nehéz ruhája.
Tóth Árpád
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
