Első ének
Első ének
Immáron jobb vizek fölé evezni
emel vitorlát elmém kis hajója,
s a szörnyű Tengert maga mögé veszti:
4. Második Ország kerül íme szóra
ahol kitisztúl az emberi szellem
s méltóvá lesz, hogy legyen ég lakója.
7. De itt a holt Poézis élni keljen
ó szent Muzsák, mert tietek vagyok,
és Kalliope valahára merjen
10. kisérni hangján melytől sápadott
egykor a kilenc Pierída bűne,
hogy nem reméltek bűnbocsánatot.
13. A napkeleti zaffir enyhe színe
amely a tiszta lég arcán elömlött
egész az ég első köréig: íme
16. e szín most szemeimnek új öröm lett,
hogy a halálos ködtől elbucsúztak,
amelytől szembe-szívbe bő gyülemlett.
19. A szép planéta mely szeretni biztat
mosolyba vonta Keletet s homályba
a Halakat, melyek mögötte úsztak.
22. Én jobbfelé, e másik sarki tájra
figyeltem; itt négy csillag fénye játazott;
nem látta más még, mint Ádám s a párja.
25. Sugáruknak az ég örülni látszott,
Ó milyen özvegy Északunk vidéke,
mert fosztva ettől, ilyet sohse látsz ott!
28. De látásuktól visszaválva végre
szemem az észak-sarknak forditottam,
honnan letünt a Szekér égi képe,
31. s ime egy magányos agg állt közel ottan,
akit ránézve már tisztelni kelle:
apát fiúnak nem kellene jobban.
34. Hosszú szakálla félig őszbe telle,
mint haja is már s hullt, két ágra bomló:
lehullt kettős sorát nyugtatta melle.
37. És arcát ama négy szent lángból omló
sugárok úgy feldiszíték sugárral
hogy szembenézve naphoz lőn hasonló.
40. «Kik vagytok itt, kik szemben a vak árral
futtok az örök tömlöcöt kerülvén?» -
szólt, rázva haját a komoly szakállal.
43. «Ki volt lámpátok és ki volt az Ösvény,
s vezére a mély éjben lábatoknak,
amelytől oly sötét az örök örvény?
46. Hát a Pokol Törvényi úgy inognak?
vagy változott a Végzés fönn a Mennyben,
hogy barlangomhoz juttok, kárhozottak?»
94. Vezérem akkor kézenfogva engem
kézzel és szóval, s jellel inte, porba
hajtani térdet, arccal egyetemben.
52. És: «Nem magamtól jőttem! » - válaszolta -
«Egy égi hölgy szállt kérni, hogy ne hagyjam
egyedül ezt útján, a mély pokolba.
55. S mert akaratod az hogy bőven adjam
elédbe, mint volt, esetünknek estét,
nem lehet az enyém, hogy megtagadjam,
58. Hát halljad: ez nem látta még az Estét
de oly közel volt ahhoz balgaságban,
hogy perce volt csak, elkerülni vesztét.
61. Azért hogy őt e vészekből kivágjam
küldtek, amint már értésedre adtam;
és nem volt más út, mint amelyre hágtam…
64. A bűnök népét néki megmutattam
s most megmutatom még e másik népet
mely itt tisztúl és kormányod alatt van.
67. Hogy' hoztam eddig, hosszú lenne néked
végigbeszélni: föntről jött erőm,
hogy vezessem hallani s látni téged.
70. Nézd el hát hegy idejött vakmerőn:
Szabadságért jött, s édes a Szabadság:
tudhatja kinek holta Értte lőn:
73. tudhatod, kinek nem drága mulatság
volt egykor Uticában Értte veszned,
hol ruhád dicsőülni várja napját.
76. Az örök Törvényt nem sérthette ez meg,
mert társam él még, s Minos nem köt engem,
mert onnan jöttem, hol szent szeme reszket
79. ó nagy szív, Marciádnak, s árnya leng lenn,
ki szemmel most is kér hogy tartsd tiédnek:
az ő szerelméért hallgas meg engem
82. s hét országodon hagyj átmenni kérlek:
viszek tőled köszöntést néki ha
nem átallod hogy rólad ott beszéljek».
85. «Ó drága volt szememnek Marcia
míg földön éltem, s hamit ő» - felelte -
«tőlem kívánt, meg kelle kapnia:
88. de most a rossz folyón túl leng a lelke
és Törvény áll, mióta itten élek
hogy többé rám nem hathat a keserve.
91. De hogyha szent Hölgy küldött, égi lélek,
mint mondod: ennyi szót nem kéne tenned
elég amit kérsz már hogy Értte kéred.
94. Menj hát, s övezd a derekát fel ennek
sima kákával, arcát mosd le szépen,
de úgy hogy meg ne hagyj rajt semmi szennyet:
97. mert legparányibb ködfolttal szemében
nem illenék hogy bár a legkisebbnek
Éden szolgái közt elébe lépjen.
100. Köröskörül, hol e kicsiny szigetnek
az ár veri alját, a lágy iszapban,
nád, káka, sás nőtt buja zöld keretnek.
103. Egyéb növény nem is terem meg abban
lombos vagy tartós: mert a habtörésnek
nem állja erejét, mely sohse csappan.
106. S vissza se jöjj már erre, hogy ne késs meg:
most kel a nap, az megmutatja rögtön
szelídebb útját az emelkedésnek.»
109. Szólt, azzal eltünt: és én talpra szöktem,
szótlan huzódtam közelebb azonban
vezéremhez, s szememmel rajta csüggtem.
112. És ő így kezdte: «Fiam, jőjj nyomomban:
forduljunk vissza, mivel ott az aljjal
egy szint felé hajlik a lanka nyomban.»
115. A szürkületen győzött már a hajnal:
futott az; és én sejthetém a tenger
vizét remegni messze, halk morajjal.
118. Mentünk a sík magányon, mint oly ember,
kit tévesztett útjára visszacsalnak
kétes remények - s addig bizni nem mer.
121. S midőn elértünk oda, hol a harmat,
harcol a nappal, s oszlik bár, de lassan,
oly részen, mellyet árnyékok takarnak:
124. láttam hogy bölcs Vezérem óvatossan
két kézzel a friss fűbe mártogat;
s én hogy szándékát, sejtve, támogassam,
127. felé nyujtottam könnyes arcomat:
és harmatos újja föltárta mélyen
rejlő színét a pokolszín alatt,
130. S mentünk aztán a puszta partszegélyen,
amely hajózni sohse lát iránta
hajóst, ki megérné hogy visszatérjen,
133. Ott megövedzett, mint amaz kívánta
Csodák csodája! - hogy a sást kitépte,
újra kihajtott a szerény palánta
136. és helybe, nyomba, felnőtt rögtön épre.
emel vitorlát elmém kis hajója,
s a szörnyű Tengert maga mögé veszti:
4. Második Ország kerül íme szóra
ahol kitisztúl az emberi szellem
s méltóvá lesz, hogy legyen ég lakója.
7. De itt a holt Poézis élni keljen
ó szent Muzsák, mert tietek vagyok,
és Kalliope valahára merjen
10. kisérni hangján melytől sápadott
egykor a kilenc Pierída bűne,
hogy nem reméltek bűnbocsánatot.
13. A napkeleti zaffir enyhe színe
amely a tiszta lég arcán elömlött
egész az ég első köréig: íme
16. e szín most szemeimnek új öröm lett,
hogy a halálos ködtől elbucsúztak,
amelytől szembe-szívbe bő gyülemlett.
19. A szép planéta mely szeretni biztat
mosolyba vonta Keletet s homályba
a Halakat, melyek mögötte úsztak.
22. Én jobbfelé, e másik sarki tájra
figyeltem; itt négy csillag fénye játazott;
nem látta más még, mint Ádám s a párja.
25. Sugáruknak az ég örülni látszott,
Ó milyen özvegy Északunk vidéke,
mert fosztva ettől, ilyet sohse látsz ott!
28. De látásuktól visszaválva végre
szemem az észak-sarknak forditottam,
honnan letünt a Szekér égi képe,
31. s ime egy magányos agg állt közel ottan,
akit ránézve már tisztelni kelle:
apát fiúnak nem kellene jobban.
34. Hosszú szakálla félig őszbe telle,
mint haja is már s hullt, két ágra bomló:
lehullt kettős sorát nyugtatta melle.
37. És arcát ama négy szent lángból omló
sugárok úgy feldiszíték sugárral
hogy szembenézve naphoz lőn hasonló.
40. «Kik vagytok itt, kik szemben a vak árral
futtok az örök tömlöcöt kerülvén?» -
szólt, rázva haját a komoly szakállal.
43. «Ki volt lámpátok és ki volt az Ösvény,
s vezére a mély éjben lábatoknak,
amelytől oly sötét az örök örvény?
46. Hát a Pokol Törvényi úgy inognak?
vagy változott a Végzés fönn a Mennyben,
hogy barlangomhoz juttok, kárhozottak?»
94. Vezérem akkor kézenfogva engem
kézzel és szóval, s jellel inte, porba
hajtani térdet, arccal egyetemben.
52. És: «Nem magamtól jőttem! » - válaszolta -
«Egy égi hölgy szállt kérni, hogy ne hagyjam
egyedül ezt útján, a mély pokolba.
55. S mert akaratod az hogy bőven adjam
elédbe, mint volt, esetünknek estét,
nem lehet az enyém, hogy megtagadjam,
58. Hát halljad: ez nem látta még az Estét
de oly közel volt ahhoz balgaságban,
hogy perce volt csak, elkerülni vesztét.
61. Azért hogy őt e vészekből kivágjam
küldtek, amint már értésedre adtam;
és nem volt más út, mint amelyre hágtam…
64. A bűnök népét néki megmutattam
s most megmutatom még e másik népet
mely itt tisztúl és kormányod alatt van.
67. Hogy' hoztam eddig, hosszú lenne néked
végigbeszélni: föntről jött erőm,
hogy vezessem hallani s látni téged.
70. Nézd el hát hegy idejött vakmerőn:
Szabadságért jött, s édes a Szabadság:
tudhatja kinek holta Értte lőn:
73. tudhatod, kinek nem drága mulatság
volt egykor Uticában Értte veszned,
hol ruhád dicsőülni várja napját.
76. Az örök Törvényt nem sérthette ez meg,
mert társam él még, s Minos nem köt engem,
mert onnan jöttem, hol szent szeme reszket
79. ó nagy szív, Marciádnak, s árnya leng lenn,
ki szemmel most is kér hogy tartsd tiédnek:
az ő szerelméért hallgas meg engem
82. s hét országodon hagyj átmenni kérlek:
viszek tőled köszöntést néki ha
nem átallod hogy rólad ott beszéljek».
85. «Ó drága volt szememnek Marcia
míg földön éltem, s hamit ő» - felelte -
«tőlem kívánt, meg kelle kapnia:
88. de most a rossz folyón túl leng a lelke
és Törvény áll, mióta itten élek
hogy többé rám nem hathat a keserve.
91. De hogyha szent Hölgy küldött, égi lélek,
mint mondod: ennyi szót nem kéne tenned
elég amit kérsz már hogy Értte kéred.
94. Menj hát, s övezd a derekát fel ennek
sima kákával, arcát mosd le szépen,
de úgy hogy meg ne hagyj rajt semmi szennyet:
97. mert legparányibb ködfolttal szemében
nem illenék hogy bár a legkisebbnek
Éden szolgái közt elébe lépjen.
100. Köröskörül, hol e kicsiny szigetnek
az ár veri alját, a lágy iszapban,
nád, káka, sás nőtt buja zöld keretnek.
103. Egyéb növény nem is terem meg abban
lombos vagy tartós: mert a habtörésnek
nem állja erejét, mely sohse csappan.
106. S vissza se jöjj már erre, hogy ne késs meg:
most kel a nap, az megmutatja rögtön
szelídebb útját az emelkedésnek.»
109. Szólt, azzal eltünt: és én talpra szöktem,
szótlan huzódtam közelebb azonban
vezéremhez, s szememmel rajta csüggtem.
112. És ő így kezdte: «Fiam, jőjj nyomomban:
forduljunk vissza, mivel ott az aljjal
egy szint felé hajlik a lanka nyomban.»
115. A szürkületen győzött már a hajnal:
futott az; és én sejthetém a tenger
vizét remegni messze, halk morajjal.
118. Mentünk a sík magányon, mint oly ember,
kit tévesztett útjára visszacsalnak
kétes remények - s addig bizni nem mer.
121. S midőn elértünk oda, hol a harmat,
harcol a nappal, s oszlik bár, de lassan,
oly részen, mellyet árnyékok takarnak:
124. láttam hogy bölcs Vezérem óvatossan
két kézzel a friss fűbe mártogat;
s én hogy szándékát, sejtve, támogassam,
127. felé nyujtottam könnyes arcomat:
és harmatos újja föltárta mélyen
rejlő színét a pokolszín alatt,
130. S mentünk aztán a puszta partszegélyen,
amely hajózni sohse lát iránta
hajóst, ki megérné hogy visszatérjen,
133. Ott megövedzett, mint amaz kívánta
Csodák csodája! - hogy a sást kitépte,
újra kihajtott a szerény palánta
136. és helybe, nyomba, felnőtt rögtön épre.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
