Bálint Aladár: Litográfiák
Bálint Aladár: Litográfiák
Nyolc litográfiát rajzolt Révész Béla új könyvébe Erdei Viktor. A könyv olvasásakor, ha a forró sorok lávaömlése felgyújtja fantáziánkat és eltikkasztanak bennünket a lángba mártott mondatok, a rajzolóművész halkan suhogó szétporladó vonalaira eszmélünk és lázunk megenyhül, tekintetünk megpihen az imbolygó figurákat átszövő ködös párázat szövedékén. Két elkülönült, magába temetkezett művész, két idegen világ tűzi össze itt sugarait és ez összetűzés káprázata ragyog át a könyv lapjain.
Erdei Viktor ritkán nyúl ecsethez, vagy rajzolókrétához. Hosszú tusakodás, töprengés előzi meg minden munkáját, verejtékesen bányássza ki magából az értékeket. E tusakodás, a jelenségek átértékelésének bonyolódott folyamata nyomot hagy minden alkotásán és amily küzdelemmel, a dolgok benső lényegének odaadó kifürkészésével dolgozik e művész, a szemlélő ugyanoly elmélyedését, koncentrált figyelmét követeli a maga számára.
Erdei Viktor skálája nem széles, formanyelve a felületes tekintet számára talán monotonnak is tetszhetik. Grafikai munkáiban, ahol a színek sem segítik őt és egészen a vonalak kifejezési lehetőségeire van utalva, még erősebben nyilatkozik meg művészetének kiterjedésbeli elhatároltsága. A formák, a mozdulatok néhány összevont, átstilizált eleméből építi fel rajzait, a testek határait jelző vonalak közeit kitöltetlen hagyja és a részletek feloldódnak a lágy kréta útját jelző határvonal szemcsés csóvájában. Csupán egyik rajzában (lebilincselt rabot ábrázol) illeszti egymás mellé a szerkezeti elemeket és jelzi a mellkas meg a hasüreg párhuzamos kanyarulatait, e vonalakat kettészelő egyenest, a szétvetett lábszárak keskeny sípizmának feszülését. Keserű bánat, a rabság fogcsikorgató szenvedése hullámzik át e szikkadt figura tagjain. Szimbólum ez is mint Erdeinek majdnem valamennyi rajza. Szimbólum, mely mindig a képzőművészet talajából táplálkozik, és a képzőművészet eszközeit pillanatra sem cseréli fel másokkal, nem portyázik irodalmi területekre. Emberibb, mélyebb, őszintébb, mert önkéntelen és nem kiélezett, aláhúzott ez a szimbólum.
Ölelkező emberpárja szikrázik az erotikától. Egymásba omlik e két ember, testük összekulcsolódik, egybeforr. Az asszony ájult odaadása, a férfi előrelendülése a diadalmas szerelem himnuszát zengi. De a beteljesülés öröme mögött ott settenkedik a melankólia, a sötét szomorúság. Párhuzamosan halad e két hang, emelkedésük és lejtésük, tömör, egységes harmónia hullámvonalát írja le.
Egy olvasó aggastyán barázdás fáradt feje, mint foszló, ködös, mementós látomás dereng felénk.
Lebegő asszonyának uszálya végtelennek tetsző térségek peremét sepri. Az asszony mögött a szálló magzat, a holnap reménytelensége.
Sorsok, fájdalmak, gyötrő sebek, nemzedékek során átívelő érzések, emlékek virágzanak fel e vonalak bágyadt nyújtózkodása nyomán.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
