VI.
VI.
A beteg állapotában másnap nem találtak semmi változást, lázálmok gyötörték s csak ritkán fogadott el egy-két kanállal a lebbencs-levesből, amit a púpos kotyvasztott a számára. Így telt el egy hét, Marica csonttá soványodva feküdt nyomorult vackán. A púpos – mit tehetett egyebet – időnként beszámolt Stévónak. Bizonyos fölénnyel adta elő megfigyeléseit, s mindenképpen éreztette vele, hogy ő az, aki lát.
Ő látta valóban egyedül Marica senyvedését, a mélyen beesett szemeket, melyek köröskörül mintha tintával lennének feketére kenve, ő látta a besüppedt arcát… a szem alatt, mintha a csont előbbre jönne minden nap, s rajt két égő piros folt; az orra különösmód, mintha hegyesre volna faragva; a sovány karjait, a lábszárait, mikor kínlódásában letaszította magáról a pokróc takarót.
A Marica volna ez? – gondolta gyakran s a homlokát dörzsölgette… ez volna a Marica? A szép, a vidám, az erős, a csúfolódó…
Elkábult, belezavarodott a tűnődésbe, ha egyfolytában sokáig nézte és szólongatta: Marica, Marica… és senki nem felelt.
Egyszer ilyenkor az jutott eszébe, hogy vaknak lenni talán mégis jobb.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
