Ignotus: A politika mögül • Tisza István győzelme
Ignotus: A politika mögül •
Tisza István győzelme
Tisza István győzelme
Egy szellemes ember magyarázta nemrég:
– Nem értem, miért lelkendeznek – vagy jajgatnak – hogy Tisza István győzött. Miben győzött Tisza István? Életének első nagy harcát a katonai kérdésben vívta meg. Nos: a katonai kérdésben az lesz most, amit az ellenzék akart. Sőt több lesz: lesz magyar hadsereg. Második nagy harca a választójog volt. Nos: ő most ebből leszed és lefarag, de végre is annyiba nyugszik bele, vagyis amennyit nem tud megakadályozni, amennyi szinte forradalmi növekvés a Lukács-Tisza 1913-i választójogához képest. S vesszük még ehhez, hogy kormányon sincs, hogy többség létére külügyekben Buriánon, belügyekben Wekerlén vagy Gál Sándoron át per mopsz kénytelen kormányozni, s hogy mint az öreg oroszlánok legyek fogásából, úgy kell többségi hatalmának atrocitások felpanaszolásából tengetnie életét – én igazán nem látom, hol és hogyan győzött volna Tisza István?!
A kérdés szellemes, de, mint a legtöbb szellemesség, azzal válik azzá, hogy stilizál. Nem rosszhiszemű, még kevésbé valótlan, de a valóságból csak annyit lát meg, amennyi beleillik a szerkezetébe.
Mert a valóság nem ennyi. Több, és ezzel más.
A valóság az, hogy elsőbb is a Tisza István úgynevezett nemzetietlen politikája legkevésbé sem volt magával a nemzeti hadseregre vonatkozó törekvéssel szemben ellenséges. Hogy is lett volna annál a Tisza Istvánnál, akinél chauvinebb magyar még nem járt a föld hátán, s aki, ha a magyarra nézve rossz következések nélkül lehetne, maga is, mint az ő öreg Fejérváryja vetette egyszer az akkori ellenzék ellen, nemzetiszínre festené ezt az egész földtekét? Tisza István sohasem a magyar vagy a nemzeti hadsereget ellenezte, hanem e nemzeti vagy magyar hadseregnek a király akarata ellen való erőltetését. S ami életének első nagy célja volt, az nem a magyar hadsereg meghiúsítása volt – hiszen az ő tisztelt barátja, Lukács László magyarázta egyszer, hogy azt nem kell erőltetni, úgyis mint érett gyümölcs hullik egyszer a nemzet ölébe. Hanem volt annak meghiúsítása, hogy a kisebbség, akár nemzeti, akár egyéb ostrommal, felboríthassa a többségi uralmat s megbonthassa a többség mindenhatóságát. Ez volt Tisza István hitvallása: megtörhetetlenné tenné azt a politikai szerkezetet s ennek kifejező vagy éltető gépét, azt a parlamenti rendet, mely szerint ebben az országban s a többségi elv címén a magyar uralkodik minden többi népek, s ebben a társadalomban a magyar úgynevezett értelmiség uralkodik minden többi rendek felett. Ezt pedig az ő obstrukcióellenes államcsínyjével elérte. Hogy még ezenfelül a magyar hadsereg eljövetelét sem akadályozta meg: az nem veresége, sőt inkább megnyugtathatja nemzeti lelkiismeretét, hogy íme mennyire igaza volt.
S a választójog? Annyira optimista Tisza István sem lehet, hogy azt higgye: megállíthatja a világot s az alkotmány sáncaiba ne kelljen beereszteni egyre többeket. Józan ésszel – pedig józan esze van – az ő számítása sem lehet egyéb, mint hogy, ha már növekszik a választók száma, ez a lehetőségig el ne tolja a magyarság s az értelmiség uralmi szerkezetéért kezeskedő birtokállományt. Nos: hogy a mostani új választójog se tolja el, azzal nem is kellett vesződnie magának Tiszának, – arról gondoskodtak azok a történelmi elemek, azok az okos konzervatívok, kik fele úton elébe menve a radikálisoknak s a szocialistáknak, ezeket kétharmad úton visszacipelték magukkal egy igen-igen konzervatív reformba való megegyezés és megnyugvás felé. Akár hat iskolát, akár négy iskolát, de a mi országunkban egyáltalában iskolát fogadni el általános választójogi cenzusnak: ha erre nem radikál-szociális blokk állt volna rá, azt lehetne mondani, hogy reakciós fogás volt az általános választójog kijátszására. Tiszának tehát nem e körül, nem a választójog terjedelme körül volt dolga, célja és hivatása – ha e körül is szorgalmaskodott, az csak az erő túlmunkája volt, mint hogyha Herkules, miután kiseperte az Augius istállóját, még hamar arra is ráért volna, hogy az ablakait megtisztogassa. Tisza István számára a választójogi problémában ugyanaz volt a probléma, mint a nemzeti hadseregében: hogy e szükségképp s óhatatlan elkövetkező változás elkövetkezése vagy kiharcolása rendjén változás ne essék az ország s a parlament hatalmi gépszerkezetében. A veszedelem ezt annál a pontnál fenyegette, ahol a választójog platformjával általános választásra került volna a dolog, s ahol, hogy e platform a választáson győzhessen, a magyar kormányhatalom s kivált a kivételes hadihatalommal megnövekedve, azoknak a demokratikus elemeknek állt volna bár csak részben is rendelkezésére, kikkel az okos konzervatívok a választójog felől megegyeztek. Kisebbségi kormány, pláne a jó Esterházyval s még plánébban a még jobb Wekerlével s az ő fórtencer főhivatalnokaikkal: ez még magában nem veszedelem a Tisza István Magyarországa számára. De választás, melyen e kisebbség, éppen mert kisebbség, s hogy győzhessen az utcához s a mezőhöz volna kénytelen fordulni a kaszinók s a főispáni és szolgabírói hivatalok helyett, s amely választási va-banque során ez új elemek beférkőznének e szentélyekbe s ezekben megvethetnék lábukat: ez csakugyan a vég kezdete lett volna. S hasonlóképp: ha e választás a reform törvénnyé válta előtt el is marad, de valahogy az állt volna kötelességbe, hogy nyomban, mihelyt e törvény törvény, az alapján választani fognak s megint csak nem többségi kormány választatna vele, hanem kisebbségi: ez is, és épp akkora veszedelem volna a Tisza István Magyarországa számára. Nos: mindezt a két veszedelmet elkerülte. Nincs új választás, egyhamar nem is lesz, s mire lesz, akkorra megint többség fog választani, mely megint csak ebből a mai parlamentből kerülvén ki, már önfenntartási ösztönből is úgy fog választani, hogy sem maguk a választási folyamat rendjén előálló változások, sem az új parlament, mely belőlük kikerül, komoly eltolódást ne jelenthessenek az eddigi hatalmi megoszlásban. Ezt elérte Tisza – s hogy en attendant még az a kényelme is megvan, hogy nem kell a maga személyében felelnie azért, hogy a világháborúnak ha nem is legborúsabb, de mindenesetre legkellemetlenebb hónapjait az ő kormányzása (mert hiszen valójában ő kormányoz) sem tudja kellemesebbekké tenni: azt igazán nem lehet vereségnek mondani. Miért sajnálná akár a jó Gál Sándortól, akár a jó Bottlik István bárótól, hogy egy darabig ők az államtitkárok, s nem például, Rakovszky Iván vagy Szász Pál? Egy atyának fiai ők valamennyien, s nem kell krisztusi magasságba emelkedni – elég hozzá egy kálvinista pápáé, sőt egy jó magyar földesúré is – hogy az egész atyafiság egynek lássék. Nem, nem. Ha valaha győzött Tisza István, úgy mostan. Szinte még jobban, mint a véderő dolgában.
Más kérdés, hogy a maga erejéből győzött-e. Erre azt kell felelni, hogy nem. S ennyiben az ő első győzelme, az obstrukció ellen való, sokkal nagyobb mesterség volt. Mert ekkor olyanokkal állt szemben, kik valamennyien s szívük legtitkában is ő ellene voltak, s egész erővel ostromolták az ő pozícióját, mert a saját maguk követelte változásoktól, s a parlamenti forradalomtól, mellyel ezeket el akarták érni, nem féltették, mint ő, a konzervatív állami és társadalmi rendet. Most ellenben, az ő félelmeivel és védekezésében, szövetségest talált majdnem valamennyiük szívében, kikkel hatalmi párbaját vívta. Nem volt nehéz győznie ott, hol ellenfelei nagyrészt maguk is féltek a maguk győzelmétől.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
