Havas Gyula: Vajda Ernő: A majomember és az embermajom
Havas Gyula: Vajda Ernő: A majomember és az embermajom
A könyv címe alatt nem áll semmiféle megjelölése a műfajnak, amely alá ez írások tartoznak, de azt hiszem, nem kerülök ellentétbe az író tendenciáival, ha ezt a könyvét szatirikus mesék gyűjteményének nevezem. Mesék ezek, a legtöbbje már formájában és stílusában is az, de mindet azzá teszi a beállításnak és a konklúziónak valami tanulságba, kimondott vagy csak rejtve éreztetett morálba való torkollása, akár a novella hangján, akár a riport egyszerűségével, akár valamely romantikus vagy fantasztikus történet vagy exotikus mese „egyszer volt, hol nem volt”-jával kezdi is az író.
Szatirikusak ezek az írások, s általában az egész könyv hangja oly kegyetlen és hideg, hogy Voltaire-re s oly keserű és kaján humorú néhol, hogy Swiftre gondolnánk, ha – ha elég meggyőző ereje volna, helyesebben: ha a teljes átérzettség és indokolt meggyőződöttség levegőjét éreztetné. De nem így van s kár, hogy nem így van, mert sok becsületes szándékot érzünk e sorok mögött s az életnek komoly és gondolkodó szemmel való nézését.
Úgy látszik, az író szándékosan vezeti tollát úgy, hogy egyszerre, váratlanul cseppenjünk be valami egészen sötét és vigasztalan világszemlélet komor levegőjébe. A legtöbbször határozottan érezzük ezt a szándékot s ez a legfőbb baj, ez teremti azt a különös, kiáltó hiatust a mese és a tanulság, a történet és az elmondás célzata között, néha oly mértékben, hogy már-már hajlandók vagyunk ezt a hiányt az író és az írnivalója közötti közösséghiánynak látni. Kissé több szeretet, több közelállás a tárgyhoz, kevesebb fölény és több elmélyedés kellene ahhoz, hogy teljesen elfogadjuk és magunkéinak valljuk az író konklúzióit, ám úgy vesszük észre, hogy itt a megértést, az elmélyedést s a szomorú igazságok ábrázolását célzó képek minél hívebb és plasztikusabb megjelentetését legfeljebb valami könnyed fölényeskedés és derűs semmibevevés pótolja. A mese legtöbbször nem természetes, önként adódó logikával ömlik át a morálba, mint amilyen törvényszerű, csendes áradással ömlik a folyam a tengerbe, hanem az előre felállított vagy kényszerítetten előszedett tanulság zsilipjén zavaros hullámzással törik meg s nem kelti a befejezettség érzetét. (Különösen áll ez pl. „A szép Meluziná”-ra és „Az anyaszív”-re).
Mindamallett néhány igen érdekes és élvezetes, kerek és befejezett írást kapunk ebben a könyvben, ilyenek: A jó tett, a tükör lelke, A freskó.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
