II.
II.
Gyuri gróf a kávéház előtt állt meg. Sárgára meszelt földszintes ház, a nyár óta nem pucolt, légypettyes ablakokkal. A kávés, Pintér úr mikor meghallotta a lódobogást, gyorsan kiszaladt eléje, elvezette a Gidrát az istállóba, a gróf pedig belépett a gyöngén világított nagy szobába. Négy-öt kerek asztal, agyonfoltozott biliárd, egy likőrtől ragadós kassza volt mindössze benne. No és két ember, a segédjegyző és a tanító. Ezek most letették a kártyát, amivel már dél óta nyaggatták egymást és a gróf elé siettek.
– Alászolgája méltóságos úr – köszöntek egyszerre.
Gyuri gróf kezet fogott velük és leült az asztalukhoz.
– Huszonegy? – kérdezte.
– Igen kérem, huszonegyezünk – felelte a tanító, borízű rekedt hangján.
– No és ki nyer?
– Ez a pokolra való gazember, ni – mutatott a segédjegyzőre, aki nevetve szedte csomóba a fakóra mosott kártyát.
– Ma este szeretnék egyet mulatni – fordult most a gróf a belépő kávéshoz. Forralt bort iszunk Pintér úr.
– Ó kérem szépen – hajolt meg az széles mosollyal és feljebb csavarta a lámpát. Most mindjárt tetszik parancsolni, vagy csak vacsora után?
– Majd élőbb összeszedjük a kompániát. A jegyző úr lesz szíves szólni nekik.
– Igenis méltóságos uram – ugrott fel a segédjegyző és vette kis rövid bekecsét. Még arra sem adott időt magának, hogy rendesen felvegye, csak a nyakába kanyarította és ment. Nagy dolog lesz ma itt! Ha egyszer Gyuri gróf mulatni akar, folyik akkor itt a bor, később a pezsgő meg a pálinka. Boldog az, aki ebben részt vehet! Számolta az ujján, hogy kihez kell beszólni: a postamester, az állomásfőnök, a lutheránus tanító, az állatorvos, a patikus, a Döbrősi vaskereskedő, a könyvelő a takarékból... még kit is? A principálisát nem hívja, azt nem szereti Gyuri gróf, hanem az új vasúti gyakornokot elhozza, azt ugyan a gróf még nem ismeri, de nem baj, ilyenkor az nem számít, hadd igyék az is a potyából.
A tanító is engedelmet kért és haza szaladt a kezét megmosni. Gyuri gróf pedig odaintette a kávést.
– Mondja kérem Pintér úr, ismeri maga Gereben Péteréket?
– A falu végén? Hogyne.
– Van ott egy szép lány. Ismeri?
– A Juli? Ismerem. Jó gusztusa tetszik lenni a méltóságos úrnak, hehe.
– Van annak valakije?
– Tudtommal nincs kérem szépen.
– Mit gondol, lehetne azzal kezdeni?
– Hogyne lehetne méltóságos uram, csak tessék rám bízni, majd én eligazítom – hunyorgatott Pintér úr. Ha a méltóságos úr megtiszteli őket, nem merik azt mondani, hogy nem, de még becsületnek is tartják. Nem mondom másnak – de a méltóságos úrnak. ojjé!... Persze azért ingyenbe nem megy, meg köll fizetni.
– Igen, igen. Tudom. De maga beszél velük, mi?
– Kérem méltóságos uram, hogyne. Csak azt tessék megmondani, mit ígérhetek az öreg parasztnak?
– Itt van, adja oda neki azt a százkoronást. Ha nem elég neki, ígérjen többet. Magának meg –
– Ó kérem szépen őrülök, hogy szolgálhatok a méltóságos úrnak...
– Majd tudja be a bor árába. És mit is még... igen... lehet hogy, még ma benézek lányhoz.
– Csak tessék egész nyugodt lenni. Elmegyek én hozzájuk mindjárt.
A falusi életet, amire sántasága kényszerítette, ilyen örömökkel édesítgette Gyuri gróf. Az öccse Pesten él, eljár a főrendiházba, legközelebb főispán lesz Erdélyben, de ő nem foghat semmibe, a rossz lábával. Nézzék? sajnálják? kinevessék? Inkább itthon él anyjával, az öreg kegyelmes asszonnyal és gazdálkodik a kétezer hold földjén. Néha bejön Répcelakra, leitatja az egész társaságot, aztán feléjük sem néz két hónapig. Igy telik az ideje. A városba ritkán megy, elszokott tőle, jobb őneki már itthon. Megházasodni sincs kedve, nem köthet így magához asszonyt, no de azért nem búsul, van parasztlány elég a környéken és amelyik szépre felserdül, azt először ő kapja meg. Mindegyik örül, hogy grófnak lehet a szeretője. Apjuk-anyjuk sem bánja. Most a Juli van soron.
A kompánia már együtt volt s a mulatság javába fojt, mikor Pintér úr a hidegtől kivörösödött arccal odahajolt Gyuri gróf füléhez.
– Méltóságos uram ott voltam. Beszéltem velük. Rendben van.
– Igen? Brávó!
– Tessék csak bátran odamenni. A lány egyedül lesz.
Fél óra múlva Gyuri gróf fölkelt az asztaltól. A szesz és a vágy csillogott a szemében.
– Csak igyanak az urak tovább, nekem egy kis dolgom van, nemsokára visszajövök.
Kiment és hallatszott, ahogy lóháton elkocogott az ablak alatt. A többiek összenéztek, nevettek, már megint rosszban „sántikál” az úrfi és találgatták, kihez mehet a régiek közül. Mert van neki vagy három a falúban. Csak Pintér úr mosolygott titokzatosan. Végre nem bírta ki, odament közibük, leült a gróf helyére és nevetve mondta:
– Új lány!
– Kicsoda?
– Azt ugyan ki nem sütik! De nem adják tovább az urak!... A Gereben Péter unokája! Bakó Juli!...
– Micsoda? Tyű, az a szép lány!...
– Magam is azt mondom!
– Ez már teszi! Hogyan talált rá.
– Biz én azt nem tudom, elég az, hogy engem elküldött beszéljek velük. Péter bá már aludt, úgy köllött fölkelteni, élőbb prüszkölt, hogy mit, az ő házát, az ő unokáját... de én azt mondtam neki: öreg, ne okoskodjék, itt van száz korona, aztán kap még többet is... mit akar?... nem jobb, ha a gróf, mint valamelyik parasztlegény? Attul még férjhez mehet. Hát a Tót Zsuzsi nem ment férjhez? na látja!... Még szerencsét csinál a Juli, a grófnak megtetszik és ráírat harminc hód földet!... A Galambos Trézsi nem úgy járt? Nahát!... Ne okoskodjék, csak annyit mondok!... No és tetszik ismerni milyen a paraszt. Az lett a vége, hogy a kisebbik lány fogta a szalmazsákját és bevitte a belső házba az öregekhez, a Juli meg kint maradt egyedül a konyhában.
– No a kutyateremtésit – csapott az asztalra nevetve a tanító – ha még egyszer születek, én is grófnak születek!
– Azt okosan teszed! Nem érdemes szegény embernek lenni – mondta a gazdag vaskereskedő.
– Igyunk a gróf úr egészségére! – kapta fel a poharát a segédjegyző – Aggyon isten neki erőt –
– De mindjárt! – vágott közbe az állomásfőnök. Ezen torkuk szakadtából nevettek. Pintér úr hordta nekik a bort, a tanító pezsgőt bontatott.
– Csak ide vele Pintér úr, a rézangyalát! Van aki kifizeti!
Még ne is igyunk pezsgőt, mikor ő a Julit ölelgeti? Az nem vóna igazság.
– A Juli egészségére! – kiáltották most többen is és tartották poharukat a habzó üveg alá. Fele a földre folyt, baj is az.
Éjfélre már egyik sem volt józan. A patikus éppen a felesége bájait részletezte, mikor belépett Gyuri gróf. A röhögés és szivarfüstben jóformán észre sem vette más, csak a segédjegyző, aki már ott tartott, hogy mindenre azt mondta: kezét csókolom. Most a gróf elé ment tántorgó lépésekkel és bizalmaskodva közel dugta a fejét.
– Kezét csókolom méltóságos uram... ha szabad kérnem a kezét csókolom... szűz volt?
– Szamár – nevetett enyhén a gróf és leült az asztalhoz az előbbi helyére. Egymás után három pohár pezsgőt nyelt le. Erősen megszomjazott.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
