Rozványi Vilmos: Óda Krisztushoz
Egyszer a lélek, máskor a test felére,
Mért kell másízű csókokkal borulni
Anyánk kezére s mással a kedvesére?
S mért, hogy örökre ez a csókunk sorsa:
Míg ima itt, ott bűn, mely rombol és öl
És hol kenyerem, hol vérem szerint
Ejtem kis embertársam az ölelésből.
Óh Mária fia, Te taníts csókra engem;
Tebenned minden csóknak egy a színe,
Mert Isten vagy s szilaj a szeretetben.
Benned a gonosz megbékéltetik,
Ha mérges fejét szelíd öledre hajtod
S nyilad, a jóság, röpülni izgatott,
Ha szived', ez örök szent ijjat, fölajzod.
Ki szívedről pattant nyíllá vágyakoztam!
Bár adom magam' s minden kérőnek osztom,
De végtelenné meg nem sokszoroztam
S nem egy-, százarcú a csókom így örökre.
Óh, jaj a léleknek földi tüzek füstjén, -
Ha kiáll hitünk bús, földi pörökre,
Magunkat adtuk el Júdás vak ezüstjén.
Szeretetből való egyetlen Iv!
He hagyd, hogy szomjam hasztalan keresse
Forrásodat, hűsítő, tiszta Szív!
Elfogtak engem a gondnak övei
S az éhség karma itt a féluton;
Elém tétettek a botrány kövei,
Setét van és, ha nem fénylesz, bukom.
Az anyámra s mások a kedvesemre,
Ne legyenek bús, külön csókjaim
Sem gyűlölőm-, sem halálig hivemre.
Legyenek egyformák a csókjaim,
Szívemet ébreszd fel a te szivedben
S hozzád hasonlítson az én hitem,
Ki Isten vagy s szilaj a szeretetben.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me