Sárközi György: Téli fohászkodás
Szerte a hegyfalakon már villog a hóvakolat.
Ködben tárul a mennybolt frissremeszelt kupolája,
Vastag üvegből metszi a tél a nagy ablakokat.
Ám tág, mind belefér, ki dicsérni akarja Urát,
S kinek lelkén szétnyilik a szent szárnyként emelő hit
S fölszáll, látni aranybirodalmad aranykapuját.
Édes zenének hallja e zajt is az isteni fül
És fanyar illata tömjénfüstül elég a borókabokornak,
Mely didereg jeges út mentében meztelenül.
S zuzmara sójával meghinti az erdők tar fejeit;
Áldom, Uram, fagyodat, szeledet, - de segítsd meg a jókat,
Érni tavaszt falaid közt, míg zöld fűz barkája virít.
Zengő orgonaszóra fagyos, zord most az idő, -
Majd ha fölenged a tél s a magasban husvét angyala szárnyal,
Egymásra mosolygunk, mint két hű szerető.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me