Hajnik Miklós: Fadrusz János három levele
Hajnik Miklós: Fadrusz János három levele
Az idén tavasszal a Kerepesi úti temetőben egy elárvult sírhant fakeresztjére kegyeletes kezek új pléhtáblát szegeztek fel, mert a régit megette a rozsda. Ez már a harmadik pléhtábla azon a kereszten. S elárvult a sír, mert az özvegy sem látogathatja, amióta az idegen megszállás szétszakította az országot.
Tizennyolc esztendeje fekszik a horpadt sírhant alatt Fadrusz János. Körülötte erdő nőtt márvány síremlékekből ezalatt, csak a márvány mesterének sírjánál korhad a fakereszt.
Hisz mindegy az, egészen mindegy. Az emberek meghalnak, nagyok és kicsinyek, jók és gonoszak egyaránt, a temető az elmúlásé és az egész emberi élet temető és ízléstelen minden pompa ott, ahol mindenki csak por és hamu.
Csak mégis olyan szép lenne, ha – amint ő akarta halálos ágyán – az ő Krisztusa ott állana márványba faragva a sírja fölött.
A békevilágban néhány ezer forintba került volna ennek megvalósítása. Ha akkor nem volt reá pénz, nem valószínű, hogy a lerongyolt államnak s az elzüllött társadalomnak lesz majd erre pénze. Semmiféle célt nem szolgálna. Csak szép lenne, ha ott állana márványban, a Krisztus, végre.
Végre… Mert csak gipszöntvényekben él ez a legszebb szobor, sem márványban, sem bronzban nem ölthetett testet.
Előttem áll a Krisztus-szobor feje. Megdöbbentő erejű arc, a halált követő percekben, a száj kissé nyitva, az irtózatos gyötrelmek emberfölötti kínjának minden jele még rajta van a kihűlni kezdő arcon.
Mert hogy valami rendkívülien fájdalmas halálnem volt a keresztre feszítés, azt Fadrusz önmagán próbálta ki.
Ugyanis, mikor a modelljét fel akarta kötni a keresztre, hogy a test izmait a kereszten függő helyzetben tanulmányozhassa – mert azt tapasztalta, hogy a festményeken és szobrokon, melyek a felfeszített Krisztust ábrázolják, nem függ a kereszten a test – a modell ugyan készségesen engedte, hogy felkössék, a fényképező gép pedig készen állt, hogy lefotografálja, de mikor a felfeszített modell alól elhúzták a zsámolyt, a szegény modell úgy üvöltött és rángatódzott kínjában, hogy rögtön el kellett vágni a köteléket, mert úgy látszott, hogy megőrül szegény. S így nem sikerült a fényképfelvétel. Erre aztán Fadrusz elhatározta, hogy ő maga magát fogja keresztre feszíttetni. Hetekig koplalt, hogy lesoványodjék, mert hisz ő erős ember volt, Krisztusnak pedig csak lesoványodott, megkínzott teste lehetett. S mikor Fadrusz teljesen lesoványodott, felköttette magát a keresztre s a fényképfelvétel sikerült. Így tehát ő a maga testét mintázta meg a Krisztus-szoborban.
Csak néhány pillanatig lógott keresztre feszítve Fadrusz, de ez is annyira megviselte, hogy – amint édesanyja mesélte – amikor este bekopogott nála s az anyja kinyitott neki, rá se ismert a fiára, úgy oda volt és mindjárt ágynak dőlt s hetekig nem tudott lábra állni.
Mikor a Krisztus készen lett, Pozsonyban állította ki. A kiállítási terembe betévedt néhány piacra induló nénike is, akik meglátva a keresztre feszített Megváltót, önkéntelenül is térdre borultak s imádkoztak Fadrusz Krisztusa előtt. Majd mind több és több egyszerű asszony tért be a piacról, déltájban már egész búcsújárás volt az az újonnan jöttek is letérdeltek s áhítatosan suttogtak, mint a templomban. S mint húsvétkor a feszület mellett a templomban, a Krisztus-szobor talapzatánál is feküdtek a krajcárok…
Egyszerű emberek természetes érzése szent képet látott Fadrusz művében s templommá avatta a kiállítási termet. S ez a legszebb és legméltóbb elismerés.
Nézem az előttem lévő Krisztus-fejet. Ez nem a Megváltónak az arca, aki a földi szenvedéseket megszüntette, hanem az emberré lett isten fiáé, aki az emberekért szenvedett testben és lélekben, aki feláldozta magát érettük… És az a teljes reménytelenség a halálverejtékes arcon dermesztő és földöntúli.
Fadrusz Krisztusa kell, hogy közel álljon mindenkihez, aki hisz a szépség, az igazság és a jóság országának eljövetelében, ha örökké reménytelenül is.
Fadrusz három levelét közöljük itt, melyeket feleségéhez írt. Kegyeletesen másoljuk le itt e leveleket. Az első levél csak töredék, mert a levél többi része családi dolgokra vonatkozik. A carrarai levél azért is érdekes, mert az nagyon ritka, hogy egy szobrászművész márványban is tökéletesen tudjon dolgozni. A harmadik levelet pedig azért közöljük, mert abban az ő gyermekesen kedves, hálás természete nyilvánul meg. S az is nagyon ritka, hogy valaki a jótevőit nem gyűlöli, hanem szereti és szívében őszintén hálás.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
