Szedő Mihály: A rab királyok
elhagytak. Száműzött király, hátam megett a tornyokkal,
de az ágyúk vontatott ugatása rémlik még.
Tudom: az alattvaló polgárság templomokban imázik
érttem, a szívek iránytűi tétovázók, de el nem hajolnak.
a vezér hódol, bíborvánkoson görnyedt ajándék, az emberek
hasukkal söprik fel útamat, pőrére vetkőznek előttem asszonyok.
veszejtem a boszorkányságot, csapra üttetem a hajnali Napot,
hogy halott-támasztó bor folyjék s dagadjon meg tőle a tó.
berekedésig! - Ülök a márványon, zihálok, lélekzésemre
a zenekar száz hegedűje egyként sóhajt s a bolygók
ijedten zuhannak mélységekbe
Még éretlen reggel, darócban, megetetem a hattyúkat
mint régen. - Egyetlen egy gyermekkel hanyattfekszem a föld mellén
mutogatom az angyalok körtáncát.
Este pásztorlánnyal járkálok karolva, nekem már akkor tetszővel,
égen kikeresett csillagjainkat egybeköti földi sétánk.
a menetben elől járok, félre-énekelem, de hittel az istenes dalt.
Barna köntöst ad rám a Nap, mit hiába keresnek a fáklyások,
nyaláb csiklándó szénát hajítok dévaj lányokra
s kazal tövében alszom a tágmellű álmot.
sodrom ki az atyamester fondor szívét, ünnep lesz!
(Fölrázza alvó Második Királyt, míg ő maga nyomban álomba esik.)
olvadt könnyet ejtek a királyné arca láttán.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me