Hatvany Lajos: Ady világa+
Hatvany Lajos: Ady világa+
Bevezetés Ady verseinek kommentárja elé.
Ady sohasem volt rendszeres gondolkodó. Az alkotást nem űzte rendszeresen, „Boldog volnék – írja a hun új legenda című versének megírásakor hozzám intézett elvében – ha ez a vers láttatná vele, hogy mennyire egyetlen emberi és írói jogcímem a nem koncentrálódás.” De ez a nem koncentlálódás lappangó, titkos, lelki imperativusnak volt alávetve. A rakoncátlan eszmék és szeszélyes érzelmek, mint mesebeli körhinta táltos lovai, sárkányai és csodabábjai a zenés lélek csilingelő központja körül forogtak. Azaz, hogy Ady minden felbukkanó eszmének mélyébe ásott és ha egy-egy futó érzelem ragadta meg, nem ijedt tőle vissza, hanem véges-végig, mélyes-mélyig, véres-vérig követte. Mint, ahogy a föld minden pontjáról a föld központjába hatolhatsz, Ady minden szeszélyén és ötletén is annak legmélyébe, a központba, a nem koncentrálódás centrumába, valóban úgy mondhatni: Istenhez jutott el. Ezen a központon keresztül futnak az Ady-glóbus átmérői, Ady-versek, egyik pólustól a másikig.
Grafikus képen úgy ábrázolnám az Ady-komplexumot, mint valami csillag koronát, melynek ágai bármilyen messze esnek is egymástól, mégis, együtt virulnak egyetlenegy tündöklő központban. Innét van az, hogy Ady versei együtt, kötetben jobban hatnak, mint külön-külön. Ilyenkor ugyanis a centrális, forró fény kisugárzik az egyes ágak végeibe.
E bőséges, de látszólag oly hevenyészett lírai termésnek programtalan az egysége. Ami annyit jelent, hogy ez az egység igazán művészi és öntudatlan.
Isten, kétség, bor, nő, betegség,
Testem, lelkem összesebezték, –
Testem, lelkem összesebezték, –
panaszolja Ady a Sötét vizek partján.
Azaz, hogy Ady, testének-lelkének sebeit fájja és ezt a fájdalmat adatott elmondania. Mi is, Ady olvasói, csupán a sebek lüktetését érezzük külön-külön, egyenként, sebenként, versenként sajogni, amíg csak el nem jön a kritikus, aki végig tapogatja a költőt, fájó pontról fájó pontra, égő sebről, égő sebre. E bíráló dolga lesz, hogy e tudat alatti érzést a nyilvánvaló tudatba emelje, hogy a meg nem nevezett érzést néven nevezze, hogy ami látszólag külön van, egybekeverje s hogy ami összeforrnak látszik, külön válassza. Ezeregy néhány különbségének minden sora és ríme fog ebben a bírálatban egyetlen világérzésből kisarjadni. Az eljövendő kritikus, aki ezt a munkát elvégzi, aki a szétágazó ágakat így csomóban összefogja, óriási területet fog kihasítani a világból s ki fogja mondani rá. Adyé.
Ugyancsak erre az eljövendő irigyelt bírálóra vár az a megállapítás is, hogy a költő nem szociológus, nem filozófus. Több, – nem kevesebb. Benne nemcsak a maga rendszere van meg, hanem a maga rendszerének ellentétes kijátszása is. Nem cinizmusból vagy fanatikus hitek híján. Éppen ellenkezőleg. Éppen mert a legszélesebb rendszer is szűk ruhája a mindenségnek. Ady tehát nem hisz a rendszerben, még a magáéban sem. Nem bízik a legmesszebbre kivetett pányvában, tudja, hogy a sors szilaj paripáját emberi gondolat nem képes beterelni. Ezért pályája végén a kimondhatatlannal küszködik. A rendszerek emberi megértésén túl, az ismeretlen kapuján kopog. Be akar hatolni titkába a mindennek, melyet borzongó babonaságból Mindennek ír.
Ha majd a jövő kritikusa rendszerbe keríti be a világot, melyet Adyénak mondunk, rá kell mutatnia a nyílásokra is, ahol Ady saját valója ajtait sarokkal kilódítja, hogy a tört rés szabadján ki a végtelenbe fusson.
E nagy és összefoglaló kritikának azonban még nem következett el az ideje. Nem ismerjük a költő életrajzát. Leveleit asztalfiókok rejteke zárja. Verseinek jelentős része kiadatlan. Novellái, tárcái, kritikái szanaszét hevernek régi újságokban és folyóiratokban. A költő fenomén megítélésére nincs is meg a kellő higgadtságunk. Még a halott Ady Endre körül nem ült el a pártok és pártoskodók egymás ellen kiáltó zsivajgása. Ady neve nemcsak irodalmat, nemcsak történelmet, hanem – s ezt minden idegben érezzük – napi politikát jelent. Személyes emlékeink is inkább megnehezítik, mint megkönnyítik a mű magyarázatát. Adyt a szeszély, a szűkösség, az üldözöttség, a benne rejlő örök vidéki magyar úr s ami még ennél zavaróbb volt, a belőle kiírhatatlan, örök, vidéki magyar zsurnaliszta különös zamatú mulatságainak és elbúsulásainak olyan napjain és éjjelein volt alkalmunk láthatni, hogy fölöttébb nehéz a hajdani kedves, kaján cimborától elvonatkozva, Adyban a korszak emberét, minden magyar, volt és eljövendő századok egyik legnagyobb jelképes befoglalóját fölismernünk.
Isten, szerelem, szomorúság, magyarság, dicsőség, élet-halál, nemzet, nemzetköziség, háború, béke, pénz, – és Ady: annyit jelentenek, mint Isten, szerelem, szomorúság, magyarság, dicsőség, élet-halál, nemzet, nemzetköziség, háború, béke, pénz, – és mi mindannyian. Ady a háború előtti és háborús emberről ránk maradt legbőségesebb okmány halom.
Amilyen kevéssé lehetséges mai csekély Ady-ismeretünkkel Ady életrajzi adatainak és művészi megnyilvánulásaink egymásba utaló vonatkozásait kimerítenünk, épp olyan fogyatékosságra van ítélve e nagyszerű emberi okmány halomnak korai feldolgozása és rendszerbe foglalása.
Mindazon által e nagy, összefoglaló munkákat előkészítő, magyarázó munkálatnak lehetősége megadatott számunkra. Mindenkinél inkább számunkra adatott meg e munkalehetősége, mert Ady verseit az első meglepetésnek hökkentő, ijedt, szinte megrémült gyönyörűségében kaptuk s emlékül őrizzük az új költő felfedeztetésének és birtokba ejtésének csodálatos folyamatát.
E múlhatatlan emléknek még friss ízével ajkamon szeretném a költőt magyarázni.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
