Somlyó Zoltán: A lusta nő
ezért oly lassú, tétova, önös.
A járatlan szivéhez kap s csudálja:
ó, mily nyugalmas, komoly, különös…
mögötte tétlen üresség tanyáz.
E szép kezektől távol él a jóság,
a reájuk lehellt csók megaláz!
Türkisszel és szmaragddal ujjukon,
egyképp nyugodtan bánnak ők a tőrrel,
és babrálgatnak el egy gomblyukon.
nincs irgalom, érzés, se gondolat.
Csókja ízetlen, sótlan a könnye -
kihull s felszárad pillanat alatt.
egy félelmes rabtartó útazk:
az Egykedvüség! És nagyokat ásít
tavasztul télig, téltül tavaszig…
vágyban kigyúlnak s elmerengenek.
Ó, jajj azoknak! Százszor jajj tinéktek,
szegény elébe hullott emberek!
nem szentelt párna az, de kriptakő,
melyen az álmok izzé-porrá törnek,
ahol az életfa sohase nő!
Mit bánja ő: egy munkás-feleség!…
Az anyaszív, mely síron túl is éber,
az anyagond - őnéki csak mesék.
a kényelmesség tartja össze csak.
Ha síránkozik, meg nem hatja szíved
és szemérmetlen, hogyha felkacag.
mert tunyasága, béna, bamba gőg!
Veronikákra bízza. Ő a földön
él. Jussanak a menyországba ők!…
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me