Komjáthy Aladár: Hetére
minthogyha istene
arannyal kente volna,
fehérlő tűz a melle,
éget a szenvedelme
s a vágya dalt remeg.
viselve tűzpalástját,
amelybe úgy elásták
lelkét az emberek,
kik csak testét keresték,
boldog és lázas esték
emlékét gyüjtve tőle,
nem sejtenéd, hogy élet,
még sírni is tudó lélek
gyötri e márványkoporsót,
e tűnő, de örök orsót,
melyet a férfi forgat,
feledve élőt, holtat
idők bús éjjelén,
e hústól vert harangszó,
zengést sugároz át
sötétlő másvilág
ásító semmijébe,
virág és diadal
örökké fiatal
mámorát szórja szét,
rád téve láz kezét
a Testi Szerelemnek
s áldozva, áldoztatva,
Erosztól biztatgatva,
oltára lángja éleszt,
míg elmulik a fél est
játékkal, boldogsággal.
nyomában uj csapat nő,
ha hervad ifjusága,
örök ő, változatlan
s a bolond, szerelmi katlan
tüzében olvad, újul
mint halhatatlan főnix.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me