GYULAI MÁRTA: ŐK

Full text search

GYULAI MÁRTA: ŐK
Mikor elvégezte – és a szerszám kiesett a kezéből, előbb még valami ingatag egyensúlyú rajongásba menekült.
– Most már húzni tudnám a szekereket! Járnék zsákkal a hátamon hegynek fölfelé vígan, a folyosókat öblítném görnyedve – a fehérkabátosok közt, ahol a járványok dühöngnek, ahol gázlángon főzik a műszereket, vagy ahol vastag gőzben mossák a tarka cihákat, a kékzubbonyosoknál és mindenütt, ahol az ismétlések ízetlen iszapjába marnak. Ami esztelen és áldatlan kín van, azt én is, – vetélkedve egyenlőtlen versenyben derűs alázattal, ahogyan előlről kezdeni tanultam, éveket felejtve ezeregyedszer is.
Mert a Munka elkészült! És elesni, azt lehet még, – de elbukni nem már!
Adakozó hévvel indult az emberek felé. – Valamit tehet most vége. Mert ők valami kereket forgatnak fáradt-fáradhatatlan és nincs egy kilengő mozdulatuk.
Amint aztán útközben eleresztette cirkálni a képzeteit, – (nagy feszüléstől lekapcsolást keresni kihagyásos ugrándozással) – s az első tárgyakba beleütközött, ámulva látta, micsoda közösségbe jutott mindennel. Hogy sajátságosan elváltoztak és jelentőségre nőttek a dolgok, – elmélyültek és áttetszőek lettek az éjjel, hogy belülről világítnak átható, közös fénnyel, hogy kilépnek a kereteikből s utalnak valami felé minden irányból, idomulnak valamihez… súlyosan érezte, milyen közel jutottak hozzá. – Vajjon az emberek is?
Széjjelnézett a fehérre meszelt teremben. Itt ülnek. Tompa szemmel.
– Ez itt a munkám, amit csináltam.
Nézte őket. Most látják! A látótér centrumába érkezett. Kitérni nem lehet. Most föl kell ismerniük.
És – igen, – az arcuk tisztára vált, a szemük átvilágosodott: néznek; – hova néznek?
– Ez itt az ormon kitűzött zászló; akarat, ami megelevenedik. Élőlény! Több! Eredmény! Megoldás!
Ők tudják. Tudatuk fehér mezőiben minden kirajzolódik.
Mégis, hova néznek? Keresztül rajta, túl a művén?!
Próbálta hát megérttetni szuggeráló gesztusokkal igézve őket. Amikor egyszercsak tisztán hallott egy tompa kiáltást:
– Add ide a vésőt!
– Mi ez, mit akarnak?
Roppant ütés volt. A tudata belerendült. De gyorsan jött rá kivédni az indulat.
– Talán kevés?! Kevés! Hát tudjátok meg: ez minden – nincs tovább! Se alázatban, se lázadásban. Csak ennyi. És emberi agy szétroncsolódásából többet kicsalni nem lehet. Kevés? Annál rosszabb nektek, – mindenkinek, – és lobogtatta feléjük a bosszút: nincs tovább!
– Add nekünk a vésőt!
És mint kiütést a testén, látta meg a kezükön rémülten a saját ismerős mozdulatait. Mint aki lázálomban forog önmaga körül ezer tükör között, – mert lázálom ez, (fellélegző könnyebbség, – az elkészült munka, – és íme, a reakció), más nem lehet!
– Vagy – hát így vagyunk? – tört ki belőle – és minden hiába volt, mert mindenki adni akar és egy sincs, aki elfogad? És hiába keresni, nincs sehol a Másik, aki igazoljon, a kórus, a visszhang?!
Mert, külön fészkel mindenkiben valami tökéletlen vizió, betegség, örökletes méreg, amit satnyán dédelgetve elhurcolnak a halálukig?
– Tudjátok meg: van a Cél – és aki menni tud felé: az eszköz.
– Giliszták vagytok, ágaskodók, szörnyetegek! – és a szájára már jöttek az igaztalan vádak, amikor a szemükbe nézett és – mint az imént, mikor feléje tódultak, elárasztották a dolgok, – ők megnyiltak előtte, mint egy csoda.
– Forgattátok a kereket, forgattátok egyre hevesebben, együgyű bizalommal, hogy valami rejtőzik benne és – megváltáskeresők, – forgattátok a lázig, a nevetségig, az összeroppanásig, – de forgatás maradt az, mindig csak forgatás, haladás kijelölt úton, másolás, átok, kín, – mindig ugyanaz. S elmaradt konokul, elsorvadt mindig: az öröm – a munka öröme!
– Dehát mit tehetek én?! A kezem a munkámon túl nem ér! Vajjon mit tehetek én?! – Itt a munkám! Szedjétek szét és építsétek föl újra; odaadom!
– Nem kell? – Hát menjünk már innét! Egymást gyilkolva ne álljunk itt szemben! – Hisz’ annyi minden van még! Süt a nap, fuj a szél és minden oldalról belénktorkollik a Végtelen!
– Add a vésőt!
És az idétlen, sokféle egyforma arcukból most néztek rá a szemek és visszaverték, roppantul megnövelve, amit felidézett bennük, a Nagyont az Intenzitást.
Az érzékeny halántékukon dolgoztak az erek és iszonyú feszítéssel nekiestek a szűk koponyáknak, a homlokoknak, – tisztán hallotta, – csúnyán zakatolt a szívük és – milyen torzul! – félelmes-eszelősen! – mosolyogtak!
– Mit tehetek én?! – már dühöngve üvöltött; nem bírta. – Őrültek vagytok! Iszonyodom, sajnállak és az iszonyú sajnálattól immár szabadulni akarok! – Fogjátok föl: olyat akartok, amit nem lehet!
Ők kilökték keresve a karjuk, – a kezük az ismerős mozdulattal, – már alig állta, – ők valami irreális lázban, – mintha elindultak volna, hallucináló, fénytadó szemekkel. – Megszállottak! – tömeges őrültség! – tűz!! – Már-már nem értett semmit, – tántorgott, a hangja elhagyta, mégis kiabált, idegenül: – Vagy akkor valami történik itten?! Vagy akkor itt valami változik mostan, – öröknek hitt törvények csődöt mondanak s új arcát mutatja az Élet! Valami most összemarkolja őket, – ellenem – én önmaguk ellen, – ugyanaz a láz, – az alkotás láza, – mert tán teremteni jöttünk mindannyian; – de ha meddő is – és csak döngetni tanulták a falakat, – most íme, megelevenedett és tűzbeborulva járkál itt előttem az Akarás…
És igéret, vagy teljesülés, – egy perc csak, vagy a Jövő, – ez a dolgok mélye, ami megmutatkozott! ha a levegője már a teremtésnek, ha csupán a végső erőfeszítés, – ez, – ez a végső erőfeszítés, – már a Nagyság!…
Lassú, nagy ütemet kalapált a szíve.
– Idáig hurcoltam magam! – Míg a tudatom kitágult, az önzés meglazult bennem és most látok. Látlak. – Mi kényszeríthet, hogy megtagadjalak, mikor adakozni, jót tenni jöttem, hogy visszalökjelek, mikor kinyujtjátok a Cél felé ti is a kezetek és a keresésben találkozunk? Ő?! A Munka, a kész művem? – Nem!
Mozdulnak. S valami taszítja feléjük.
Indulnak. S ő utánuk lódul.
Hogy melléjük szegődjön.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me