MÓRICZ ZSIGMOND: A NYOLCADIK POHÁR •
Kárpáti Aurél regénye – Atheneaum-kiadás
Van egy kispolgár a Ferencvárosban, akinek élete legszebb öröme, hogy egy asztaltársaságnak a tagja. Minden vasárnap délután megjelenik a kis franzstadti kocsmában s megissza barátai közt három és félóra alatt, órán ellenőrizett pontos félórai időközökben a maga hét pohár sörét s akkor hazamegy, az apjától örökölt derék földszintes házba, ahol szöszke felesége s három magafajta gyereke várja. Ez a hét pohár sör az ő életének egyetlen kilobogása.
Történik azonban egyszer, hogy a barátok valami ok miatt félórát késnek s ő idegességében hamarább rendeli meg a második poharat s a megszokott idő alatt nem hét, hanem nyolc pohár fogy el.
Ebből a kis pluszból, ebből az alkoholmérgezési többletből, ebből a kis életfelfokozásból, fantáziagyujtási mámoranyagból tragikus dolgok következnek: elhatározza, hogy a régi házat kétemeletesre emeli. Felesége hiuságból belemegy… S megindul egy lavina… Tervezés… tervrajzok… építési kölcsön… építés… amortizáció… lakáskiadás… lakásüresedés… kamatok… kis jövedelem… nagy család… spórolás… túlórázás… felőrlődés…
…az asztaltársaságból való kiszakadás…
energiavesztetten, a cél: a teljes teherletörlesztés előtt balesetből következő halál…
Marad két fiú s egy lány. A nagyobb fiú a ház miatt lemond hivatás-érzetéről, a kisebbiknek könnyelműségét s szertelenségét halálosra dagasztja a ház táplálta anyagi remény… A kislány eldobja szerelmét, hogy a fuldokló házat megmentse, nem bírja, öngyilkos lesz… az anya, akinek bűnhődnie kell, hogy annak idején boldogan ment bele egy nem nekik való álomba, a házépítésbe… beleőrül s felgyujtja a szerencsétlen házat.
Egy ferencvárosi kispolgár-család élete és tönkremente egy túlkoncepció miatt…
Mélyen megható s elfogadható, komoly, s szomoru eset. Életeset, amilyen számlálhatatlan sok van: ez az egy, regényben megörökítve.
Mert folyton érzi az ember, hogy «megörökítve»…
Kitünő írás, pontos és lelkiismeretes és szükséges.
Rendkívüli gonddal van felépítve, a pszichikai átmenetek pontosak s tiszták.
A nem teremtő emberek tragédiája.
Az a tipus, amelyik csak a kis kör, a kis lehetőségek számára van valahogy megteremtve: amint erejénél nagyobb vállalatba fog, firól-fira s ótestamentomi bűnhődéssel pusztul bele.
Tipikusan nem magyar esemény.
Spilák Fausztin, felesége szül. Lerch Krisztinka, aki reggel ezzel csókolja meg az urát:
– Hájt iz a sénesz Vetta.
Az író valamennyit remekül ismeri, élet van minden sorában, pedig ime ő is mintha csak ebből a fajból gyökerezne, absztrakciót ad minden sorában. Tipikusan nem magyar írásmű.
De kitünő. A maga nemében a legjobbak közül való, amit magyarul írtak.
S valami tetszik nekem, éppen az, hogy nem magyar.
Ezek az emberek magyar állampolgárok, akik már inkább magyarul beszélnek. A fiatalok csak magyarul. Már németül bizonyára nem is tudnak. S rajtuk keresztül kitünően van beállítva túlzás és hajszolás nélkül a régi német kisvárosból húsz év alatt nagy s magyar világvárossá átalakuló Budapest. S ez az uj város természetes folytatója magyar nyelven annak az életnek, amely még kedélyes németségben született.
Az a kellemes és megnyugtató, hogy ebben az íróban semmi hazug nincs. Nem tudom miért, az utóbbi ötven évben rengeteg a magyar könyv, amelyikhez kommentárokat kell készíteni: számtalan regény, novella, szindarab s egyéb írás van, amelyik magyar névvel idegen lelket takar.
Mimikri volt. S minden mimikrinek megvannak az okai.
Ennek úgy látszik vége. Két jelentékeny regény jelent meg az utóbbi időben, amely e téren úttörő, egyik a Földi Mihály regénye, a másik a Hatvany Lajosé.
A Kárpáti Aurélé is ide tartozik.
A költészet alapja az őszinteség. Írás addig nem is lehet érték, míg a költő lelki álarcot visel.