KEPES ÉVA: ÍRÁS A HANGRÓL
KEPES ÉVA: ÍRÁS A HANGRÓL
(A szobában nagy összevisszaság. Vérfoltok a padlón. A hulla az ágyon hever. A gyilkos véres ruhákat dob egy kofferba.)
A Hang: Atyámfia Farkas, nem röstelsz ily dolgokat cselekedni?
A gyilkos (felfigyel): Ki beszél hozzám? (Rémülten feléled benne minden, amitől félt gyerekkorában.) Talán az Isten,… a lelkiismeret,… a halott szelleme…
Ki beszél hozzám?
A Hang: A Hang.
A gyilkos: Félek… ki szólott?
A Hang (intenzívebb hangsúllyal): A hang. Nemde látod a szobát és minden bennelévőket és nem rémülsz Tőlük. – Mért csodálkozol hát rajtam?
A gyilkos: Mert téged nem látlak.
A Hang: A szekrénynek pedig nem hallod a hangját. – Hiszen az mindegy. A dolgok lényegben teljesen egyek, csak az öt érzéked öt külön nyílás a fekete falon.
A gyilkos (szükölve összegörnyed, mint a kutya, ha a gazdája hosszan beszél vele, mert ostort sejt a hátratett kezében): Nem értlek… (pánikszerű félelemmel) Oh vétkeztem! büntess meg! csak ne kínozz!
A Hang (szelíd, derült nyugalommal): Én nem akarlak bántani. Én csak kérdeztelek. És ez a kérdés volt a megnyilvánulásom, mint az asztalnak a formája, és mint a fény színe…
A gyilkos (üres nézéssel maga elé bámul): Igen… ez a lelkiismeret… mégis igaz hát, amit prédikáltak…
A Hang (kétségbeesett meggyőzni akarással): Nem igaz! (megtörten) Inkább nem kérdek többé semmit,… csak ne hidd hogy igaz, (egész halkan) csak ne hidd hogy igaz.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
