Komjáthy Aladár: Nyugalmak pecsétje | Nyugat 1908-1941

Komjáthy Aladár: Nyugalmak pecsétje

Magasságok felé a lusta sárból
a létbe görnyedt lélek, mint a láng
nyujtóznék, ám a vágy emelte mámor
halott hattyúja más vizekre szállt.

A kék bilincs, amit az égi ív
feszít a létezés csaló világa
fölé rendet hazudni, dacra hív,
üres, nyomasztó, kozmikus ciráda.

A lázadás terméketlen harangja
hiába kong s a sós eső mögött,
reménytelen, a vad könnyek varangya
meredten ül s a bánat mennydörög.

Halott az ég s a hallgatag terek
sötét vizén vigasztalan evez
egy szolga-isten; kényszer törte meg;
közöny-szemén a végzet csüggedez.

Jaj! szolgaság, a Forma szolgasága;
acél keret, melyben a szétfolyó
élet megáll; a Semmi perc-határa;
s te Föld, te Föld, jajtól kövér golyó.

Agóniád reszket s szivembe metsz,
verejtékedből Léthe-ár fakad;
az éden fája óta csak temetsz
s egyszer bezárod mind az útakat.

Üdvöz légy Semmi, végső, nagy feloldás;
merev tökély; a zürzavarba font
lét nyugtatója. Sors-rendelte portás
tárd fel nekünk a csillag-tiszta hont.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!