Lengyel Menyhért: MEDGYASZAY

Full text search

Lengyel Menyhért: MEDGYASZAY
Megint fellép és énekel egy Andrássy-uti kabaréban, s különös bolyongásaiból, érdekes kísérleteiből, melyek, mint a Bartók-Kodály dalestélyek, a legmagasabb nívó felé mutattak, – töretlenül hozta vissza hangának báját, előadóművészetének egyéni varázsát, melynek rögtön hatása alá kerül az ember, amint beléüt a dalba, mint egy nagy művész a zongorába. Lelkesen figyelünk rá: a tehetség örökkévaló és mindig fiatal. Halottuk Yvette Guilbert-t erőszakosan küzdeni a sikerért, agyontúlozva, pointeirozva és gyötörve a régi bájos sanszonokat és az az érzésünk támadt, hogy az övé egy nagy dekoratív tehetség volt, de sohasem lehetett egész mély és finom, ha húrjai ennyire megfakultak. De a Medgyaszay művészete valódi és igazi, mint a finom hegedűé, amelyet az idő csak nemesít. Nyoma sincs rajta semmi fáradtságnak. pedig az anyag, amit most ád, fájdalom, nem elsőrangú. Hol vannak régi, szép, pesti sanszonjai, a finoman cizellált, szentimentális kis dalok és a kacagó kuplék? amit most kapunk, az halványabb leöntés és a viccet a durvább erotika helyettesíti. Mindegy. Medgyaszay ezeket is tökéletesen adja elő, – megint itt van, átmentett nagy értéke műfajának, – és bizonyára meg fogja kapni azokat a feladatokat, amelyekben ő ma a legelső a világon.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me