A NYUGAT HÍREI

Full text search

A NYUGAT HÍREI
A Nyugat emlékünnepe. Osvát Ernő halálának első évfordulóján, október 26-án, a Nyugat emlékünnepet rendezett a Zeneművészeti Főiskola nagytermében. Az ünnepet Hammerschlag János orgonajátéka vezette be (Bach: Praeludium D-moll és Előjáték a «Valet will ich Dir geben» koráldallam fölött). Utána Kosztolányi Dezső olvasta föl emlékezését Osvát Ernőről, majd a Kentner–Waldbauer–Kerpely-trió adta elő Beethoven C-moll trióját (Opus 1. 3-as szám.). Szünet után Babits Mihály mondta el új versét; Kósa György Bartók négy siratóénekét játszotta zongorán; Móricz Zsigmond pedig az új írónemzedék kaotikus világképéről beszélt s ennek keretében ismertette Bornemisza Péter Electráját. Az ünnepet Hammerschlag János sajátszerzeményű orgonajátéka (Fantázia F-dur) zárta be.
Kosztolányi Dezső emlékezését Osvát Ernőről ebben a számunkban közöljük. Móricz Zsigmond előadása pedig a Nyugat november 16-i számában fog megjelenni.
Móricz Zsigmond előadásai. Móricz Zsigmond november hó folyamán a következő városokban fog meghívásra előadásokat tartani: Nagykőrös, Kecskemét, Debrecen és Pozsony.
Bohuniczky Szefi két novelláskönyve: «Rigó» és «Nők» november 15-én jelenik meg Fáy Dezső fametszeteivel 500–500 számozott példányban. A két kötet együttes ára előrendelésnél 8.– pengő. Megrendelhető a szerzőnél: II., Ilona-utca 37/a.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me