JOÓ TIBOR: A TÖRTÉNELMI ÁTÉRTÉKELÉS

Full text search

JOÓ TIBOR: A TÖRTÉNELMI ÁTÉRTÉKELÉS
A «történelmi átértékelés» természetes mozzanata a szellemi életnek. Egyik forrása az, hogy a történetre vonatkozó ismereteink sohasem lezártak, mindig alakulhatnak és alakulnak is: új adatok kerülnek elő vagy a régiekről derül ki, hogy hamisak. De ennél még sokkal fontosabb ok az, hogy a történelmi megismerés bizonyos mértékig mindig szubjektív, aminthogy nem is lehet más az olyan ismeret, mely beleérzésen alapul és érték-ítéleteket alkot. A történet adatait pedig csak beleérzéssel lehet megeleveníteni és az értékelést el nem mellőzhetjük. Ha nem is erkölcsi megítéléssel közeledünk a történet alakjaihoz, de mindenesetre megítéljük őket a történeti fejlődés szempontjából. A beleérzésnél és értékelésnél pedig személyileg van jelen a történelemíró, tehát a szubjektivizmus elkerülhetetlen. A történelemírás multja arra tanít bennünket, hogy a história alakjainak és eseményeinek megítélése az idők folyamán szakadatlanul módosult koronként. A kor és az egyén világnézete adja ugyanis azt a szempontot, melyről a histórikus a históriát nézi és ítéleteit kimondja. Az pedig vitathatatlan valóság, hogy a világnézet éppenannyi irracionális, tehát szubjektív s így módosulható elemet tartalmaz, mint amennyi objektív ismeretet és elvet. Sőt! A világnézet eredetében szubjektiv, mert merőben személyi és konkrét törekvésekből fakad, a szellem irracionális mélyeiből. A világnézet végső elemzésben mindig aszerint a központi gondolat szerint alakul ki, melyben az egyén vagy a kor törekvései, óhajai, ideáljai fejeződnek ki, mind csupa irracionális, szubjektív és konkrét elemek.
Ha tehát a történelmi értékelés ennyire függ a historikus alanyiságától mint egyéntől s mint kora gyermekétől, ki egy bizonyos világnézet szempontja szerint ítélkezik, akkor az «átértékelést» az értékelés természetes következményeként kell tekintenünk. A szellem élete a szakadatlan alakulás és pedig, összefoglalólag beszélve, a világnézet alakulása. Korról korra változik az emberiség, a társadalom, a nemzet állásfoglalása a világgal szemben, az erkölcsre, az államra, a társadalmi rendre vonatkozó nézetei módosulnak s mindig más lesz az az ideál, az a cél, melyet maga elé tűz a jövő előkészítésében. A multat pedig, - mert a történelem nem egyéb, mint a multtal való számvetés, a jelen és jövő okainak kutatása, - a multat mindég ennek a jövőben megvalósítandó célnak a világításában ítéli meg. Az a kép, melyet egy-egy kor a multról alkot, mindég szintézise a jelennek, a jövőnek és a multnak. Egy történelmi műből nem csak a megelőző időkről kapunk felvilágosítást, hanem megismerjük keletkezése korának világnézetét, törekvéseit, ideáljait is.
A korok világnézetének pedig természetszerüleg változni kell. A világnézet ugyanis abból az ősi emberi vágyból fakad, hogy állást foglaljon a világ és az élet dolgaival szemben. Rendszerbe igyekszik az emberi szellem rendezni azokat a töredékeket, melyeket az élet elébe lök, mintegy ilyen módon akarja az útjából eltakarítani őket, megbirkózni velük, úrrá lenni rajtuk, és igyekszik megállapitani, milyen magatartást tanusítson a világban és az életben. Minthogy pedig a világ és az élet szakadatlan mozgalomban zajlik, minden pillanatban új és új jelenségeket, eseményeket s így problémákat dob az ember ábrázatába, világnézete nem maradhat veszteg. A világnézetnek át és át kell alakulni, ha meg akar felelni céljának: a rendszerezésnek és a magatartás szabályozásának. Módosulnia, alkalmazkodnia kell az új szükségletekhez, új körülmények új feladataihoz.
A világnézettel változik a történelem-szemlélet is és így merül fel koronként az «átértékelés» jelensége. És ez nem is volna baj, hiszen ez az élet elevensége. A Lessing paraboláját az igazságról és az igazságra való törekvésről vallani kell minden tudománnyal foglalkozó embernek.
Az a kérdés azonban, hogyha így belátjuk a világnézet és vele a történelmi értékelés elkerülhetetlen szubjektivitását, a cinikus belenyugvás vezessen-e bennünket vagy a hősies törekvés az objektivitásra. Bizonyára az utóbbi. Mert ha sohasem is érthetjük el az abszolut objektivitást, de feltétlenül megközelíthetjük; a megközelítés reményéről lemondani vétség az emberi szellem méltósága ellen és magával a törekvéssel felhagyni erkölcstelenség.
A történelmi értékelés objektivitása pedig azon múlik, milyen szempontot alkalmazunk ítélkezésünkben. A szempont nem lehet transzcendens, - akár felülről, akár kivülről vett, - hanem csak immanens vagyis olyan, melyet magából a történetből nyerünk. Ítélkezésünk csak akkor komoly és tudományos, ha a tiszta történelmi szempont alapján ítélkezünk. Egyfelől nem szabad elfelejtenünk Ranke mondását: «jedes Epoche unmittelbar zu Gott.» Minden kort a lehetőségig saját világnézete, ideáljai, törekvései szempontjából kell megítélni, sohasem a magunké szerint. Másfelől, amikor az egész mult összefüggését nézzük, akkor se szűkkeblűen jelenünkkel való viszonyában állapitsuk meg jelentőségét, hanem az egész történeti fejlődés fogalma alapján.
Ezek szerint a történelmi értékelés objektivitásának egyetlen biztosítéka az a fejlődés-fogalom, melyet magából a történet anyagából elemzünk ki. Ennek a megállapítása a történetfilozófia legfőbb feladata. Mi a fejlődés lényege, tendenciája? Mert nyilván az méri a történeti alak és esemény értékét, hogy mennyire járul hozzá ennek a fejlődésnek az előmozdításához.
Erre a kérdésre formális választ adhatunk: az emberiség történetének célja, mely felé a fejlődés tendál, nyilván magának az emberi lényegnek a mennél teljesebb kibontakozása; a nemzetek történetének a célja amellett még a sajátos nemzeti lényeg kibontakozása; az egyes korokkal is ugyanígy vagyunk.
A magyar történelemírás feladata tehát felderíteni a magyar mivolt lényegét, a magyar történet fejlődésének irányát, a magyarság történeti rendeltetését. Ezeknek a fogalmaknak birtokában jogosult a magyar mult «átértékelése».

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me