Illyés Gyula: Oly időben éltem…
Hátráltak, hátráltak s hirtelen porrá estek;
A lármás hegyhatárról ingatag füst kóválygott,
Ott vesztek sorra mind, nem sajnáltam őket.
Felettem évek úsztak mint fellegek oly gyorsan.
Estékre emlékszem, amikor várakoztam s mikor körülöttem
A táj horpadni látszott mint tenger gyors fuvalomban.
Oly esendő volt mindez s szétnyúló mint ostoba álom!
Csak vártam utálkozva, mikor fognak már arcra omlani,
Porfelhőt és bűzt vetve, végig a láthatáron.
Előttem vetés habzott s mosta dühödten lábam.
Mint tőr szúrásai… hosszúkat lélekzettem.
Csak bokáig álltam ebben a világban.
Alakja lágyan ingott ide-oda a szélben.
Fejét vállamra tette, sóhajtott, elaludt kimerülten.
Ez minden, minden, minden, amire még emlékszem.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me