ILLYÉS GYULA: ÓDA | Nyugat 1908-1941

ILLYÉS GYULA: ÓDA

egy hivatalba lépő afgán miniszterhez

Nem lopsz te többet! Ami még lopható
s egyáltalán mi még emelhető vala:
magas elődeid már mind elemelék –
Kongó puszta honod! Reménytelen egén

kifordított zsebek gyanánt lobognak a
felhők s mögöttük mint a forgalomból rég’
kiment tallér méláz antik fénnyel a nap –
nem váltható fel ő… hunyorog arcátlanul.

Szegény haza! nincs más dísze már csak amit
költői raknak rá: az őszi lomb nehéz
aranya, a folyók ezüstje s hölgyei
gyémánt szeme… de te tudod mindez mit ér!

Te a valóságot fürkészed gondteli
arccal s objektíven! s meg nem téveszthetőn –
A helyzettel, papa, te számolni akarsz
mesterséged finom szabályai szerint…

Látod ami van… és – elhiszem – szived
búsong! Mit messziről édes oázisnak
véltél: délibáb volt! szélhordta homok és
állathulladékok buckán ülsz merengve…

Értem keserved én! Ezért volt hát vitéz
könyökforgatásod az ősi mód szerént?
Ezért hajlongásod? Ilyen pályadíjért
nyaltál miként csiga útat e polc felé?

Ah, eljő majd a kor, tudod akárcsak én,
eljő a nap midőn minden tolvaj felel,
remegve állsz te is köztük, – ártatlanul!
szégyenkezve dicső eleid közt: kontár!
korcsa ivadék, aki már lopni sem tudott…

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me