FENYŐ LÁSZLÓ: EGY KÖNYVESBOLT HALÁLÁRA
FENYŐ LÁSZLÓ: EGY KÖNYVESBOLT HALÁLÁRA
Sohse vallottam meg neki hogy szeretem,
úgy jártam oda közömbös arccal,
kincsek közt babrált és nem remegett kezem:
ó hűvös, megrakott polcok,
szép bolyongás, tiszta kaland.
úgy jártam oda közömbös arccal,
kincsek közt babrált és nem remegett kezem:
ó hűvös, megrakott polcok,
szép bolyongás, tiszta kaland.
Te halott bolt, visszakivánom
hátsó szobád és kis erkélyed
hol együtt vitáztunk fiatalok,
a falakon kubista képek,
mi mindent össze nem beszéltünk,
Európa sorsát, irodalmat,
hadarva véleményt cseréltünk
áhitatos s cinikus ifjak.
hátsó szobád és kis erkélyed
hol együtt vitáztunk fiatalok,
a falakon kubista képek,
mi mindent össze nem beszéltünk,
Európa sorsát, irodalmat,
hadarva véleményt cseréltünk
áhitatos s cinikus ifjak.
Ott álltam egyszer egy leánnyal,
meg-megrebbent kezefejét
csitítani kezembe vettem –
mint cigarettájának füstje akkor:
arcomba dől most ez az emlék.
Egy szó, egy csönd, inyenc mindkettő,
ízleltük, váltogattuk ott
s nem lettünk volna meglepődve tán:
ha bánatát kezdi mondani felettünk
egy magányos síp valami orgonán.
meg-megrebbent kezefejét
csitítani kezembe vettem –
mint cigarettájának füstje akkor:
arcomba dől most ez az emlék.
Egy szó, egy csönd, inyenc mindkettő,
ízleltük, váltogattuk ott
s nem lettünk volna meglepődve tán:
ha bánatát kezdi mondani felettünk
egy magányos síp valami orgonán.
Szép szellemi kamaszkor! Hova tűnt?
Valamit vártunk. Hova tűnt?
S hová széledtünk ifju hivők?
Négy táj felé s az ötödik: halál.
Te is meghaltál kis bolt, sohatöbbé,
szemedre vasfedél zuhant
s most fájsz nekem, mintha az ifjuságnak
oly része múlt volna benned el,
mely szintúgy visszahozhatatlan mint a többi ifjuság,
de mert közel-múlt, mint az imént-ébredettnek
álmai melege s még meleg a csalódás:
ezért fáj!
És jobban mint csecsszopó-korunk, mely
oly messziről evickél s oly homályos vizekben
mint egy akváriumban a halak élete
s labdázó hentergésünk – emlék, igaz se tán:
de a te levegődet érettebb ifjuságban
szíttam mellemre én
s könyveid szürke porát ki nem fújhatja onnan
semminő barbár szél, se bármi enyészet.
Valamit vártunk. Hova tűnt?
S hová széledtünk ifju hivők?
Négy táj felé s az ötödik: halál.
Te is meghaltál kis bolt, sohatöbbé,
szemedre vasfedél zuhant
s most fájsz nekem, mintha az ifjuságnak
oly része múlt volna benned el,
mely szintúgy visszahozhatatlan mint a többi ifjuság,
de mert közel-múlt, mint az imént-ébredettnek
álmai melege s még meleg a csalódás:
ezért fáj!
És jobban mint csecsszopó-korunk, mely
oly messziről evickél s oly homályos vizekben
mint egy akváriumban a halak élete
s labdázó hentergésünk – emlék, igaz se tán:
de a te levegődet érettebb ifjuságban
szíttam mellemre én
s könyveid szürke porát ki nem fújhatja onnan
semminő barbár szél, se bármi enyészet.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
