RABINOVSZKY MÁRIUS: AZ ÚJ TÁNC HARMINC ÉVE
RABINOVSZKY MÁRIUS: AZ ÚJ TÁNC HARMINC ÉVE
A táncművészet alapproblémája Isadora Duncan fellépése óta látszólag még ma is változatlanul ugyanaz: balett vagy új tánc? Az alternatíva ellentétes felfogású hívei már többször eldöntöttnek vélték a vitát, hol a balett, hol az új tánc * («mozgásművészet») javára.
A «tánc» szó alatt a fejtegetések keretében a művészi táncot értem.
Ime a helyzet harminc év előtt, 1904-ben, amikor Duncan döntő budapesti sikerét aratta:
a tánc megbecsülése a mélyponton volt s a közönséget csak mint (érzéki ízű) szemgyönyörködtetés érdekelte. A «táncművészet» tekintélye körülbelül egy fokon állott a «szakácsművészet»-ével. Az operai színpadon a balett volt az úr, stilusában egy lényegileg avult (18. századbeli későrokokó) megkövesedett stílus maradványa. A 19. század folyamán a balett századának művészi problémáival egyáltalán nem, vagy csak külsőségekben tart fenn kapcsolatot s így a színházi közönség tudatából lassan kiveszett a tánc elvben művészi volta. Századfordulónk szemszögéből nézve a tánc nem művészet többé, legfeljebb egy maroknyi operai habitüé számára az.
Ekkor jött Isadora Duncan, angolszász naivitással, elfogulatlansággal, vitalitással és – ami nem lényegtelen a kilencszázas évek szempontjából – korszerű szépségideált megtestesítőn. (Jellemző tünet, hogy az 1920-as évek két forradalmi jelentőségű – expresszionista – táncapostola, Märy Wigman és Valeska Gert, a csúnya, «érdekes» és termetben sem kifogástalan típust képviseli.)
Duncan merészen új tanokat hirdetett:
a tánc vallásos művészet; valamikor minden művészetek között a legelőkelőbb volt, újra azzá kell válnia;
a tánc örök törvényeinek eszményei forrása az antik tánc (ahogy irodalmi és képzőművészeti forrásokból következtethetünk rá);
csak a természetes mozgás egyúttal szép mozgás is; a harmonikus meztelen test mozgása tökéletesen szép;
a természetesség elvéből folyik: nincs két egyenlő test, mindenki egyéniségének megfelelően és másképpen táncoljon;
a természetesség elvéből folyik továbbá a gravitáció, a föld vonzóereje: természettörvény, melyet a tánc sem tagadhat meg; a táncos ne repüljön és lebegjen, hanem éreztesse teste konkrét voltát;
a táncművészeti képzés gimnasztikai megalapozottságával egyúttal a higiénikus nőnevelés s az eugénika szolgálatában áll.
A pozitív érvek e fegyvertára egyúttal magában foglalja az akkori balett Duncan-i értelemben vett szigorú kritikáját:
a balettnek köszönhető, hogy a tánc a művészetek között az utolsó; a balett a rokokó öröksége, az antik abszolút értékű törvényeitől merőben idegen;
a balett természetellenes: «A szoknyácskák és trikók alatt természetellenesen eltorzult ízmok mozognak… az ízmok alatt természetellenesen eltorzult csontok: egy megnyomorított test és egy megnyomorított csontváz táncolnak Önök előtt…» (Isadora Duncan: «A jövő tánca»)
a balett motívumai uniformizáltak, egyénietlenek;
a föld vonzóerejétől való szabadulás mimelése (spiccelés, könnyű szökkenések) hazug, mert természetellenes;
a balettnek gimnasztikai értéke nincs; az eugenika szempontjából káros.
Ezek az érvek megfelelnek a kor szellemének s irányt szabnak az új táncmozgalom balett-oppoziciójának s egyúttal pozitív céljainak. Húsz-huszonöt évig a fenti pontok tartalmazzák a mindjobban népszerűsödő új tánc programmját, azon táncét is, melyet Duncan hatása egyébként sohasem érintett. Az új tánc programmpontjait a következőképpen fogalmazhatnók meg:
magasértékű, nagyigényű etikus művészetté tenni a táncot;
kapcsolatot találni érett művészi tartalmakkal és formákkal (az antikimádat Duncan-i sajátság marad; mások exotikumot, népi hatásokat keresnek vagy idegen műfajok – zene, képzőművészet, színészet – forrásából merítenek);
az emberi alkatot megigenlő táncruha (peplon, trikó, meztelen láb);
minden kényszeredettségtől, dresszirozástól mentes testtartás;
«egyéni», «szabadon kiélt» mozgás; minden mozdulat belső élményből fakadjon;
bravurmentes, egyszerű technika;
higiénikus torna, mint pedagógiai alap.
Ime a balett és az új tánc közötti ellentét. Az új tánc reformációja kényszerűen maga után vonta a balett részéről az ellenreformációt. A balett, érezve veszélyeztetett pozicióját, főben és tagjaiban megújhodni kívánkozott, anélkül, hogy alapvető szent dogmáihoz nyúlni engedett volna. A balett segítségére jött szkizmatikus orosz testvére, kit eleinte idegenkedve fogadott, hogy utóbb az orosz technikán és orosz stíluson igyekezzen felfrissülni és megújhodni. S miközben hatalmassá nőtt, különösen a fiatalság körében, az új tánc, a «mozgásművészet» tábora, a balett is szerzett új híveket, sőt, szenvedélyes apostolokat.
E pör – balett vagy új tánc – látszólag még ma sem dőlt el. A balett még ma is dilettantizmust vet az ellenpárt szemére, az új tánc még ma is ortodoxnak és életellenesnek bélyegzi a balettot.
De a valóságban az új tánc döntő hatással volt a balettra. A mai balett, ha még olyan «klasszikusnak» is nevezi magát, már nem az ami harminc év előtt volt. Hol félénken vagy külsőségesen, hol merészen s egy-egy lényegesebb vonatkozásban megújhodott. A balett viszont döntően hatott az új táncra. A balett példája tanította meg az új táncot az igazi (nem «természetes», hanem «táncszerű») technika értékelésére (ami nem jelenti a balett-technika átvételét, hanem egy új, konformtechnika kialakulását) és a dilettáns ízű individualizmus kiküszöbölésére.
Az eldöntetlen pör tehát a két ellentétes tábor lassú közeledéséhez vezetett. Még harminc év és kialakul az új, egységes táncművészet!
») technika értékelésére (ami nem jelenti a balett-technika átvételét, hanem egy új, konformtechnika kialakulását) és a dilettáns ízű individualizmus kiküszöbölésére.
Az eldöntetlen pör tehát a két ellentétes tábor lassú közeledéséhez vezetett. Még harminc év és kialakul az új, egységes táncművészet!
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
