FORGÁCS ANTAL: HAJNAL

Néma fegyvereit köszörüli fölötted a hajnal,
halványsárga nyila csiklandja a cifra eget,
gőzölg a sötétség, s távolodik most indulatosan.

Piruló fák közt hajtja a szél az éji ködöt már,
sulyos szárnnyal szállnak a göndör fellegek ott,
ó bár szállana így el az életed egyszer!

Barátod nézne utánad: mint csapkodsz az égi magányban
és a sikos párába mosdatva meg arcát
kinzott lélekkel intene néha feléd.

S te köszönnél habzó, fénylő bucsuszóval,
szavaid tiszta szelétől reszketne a fű s a magos part,
s hullámzani kezdene az erdő meg a rétek.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!