RÉVÉSZ BÉLA: MINIATÜR
RÉVÉSZ BÉLA: MINIATÜR
Nem járok színházba, nem hallom az előadást és a minap hallgattam Saljapint, egymagamban, a rádió szekrénye mellett és a hangszóró alatt találkoztam a hanggal.
A másemberek nem érthetik, mennyire a föltámadás megérkezése, amikor a hullám földalolja a körémvont csöndet, a tikkadt némaság megborzong, a rejtett kert lelkemen, képzeletemen kiszínesedik, a csudák láthatatlan vegetációjával fölemelkedik és szinte testies, paráználkodó az öröm, mely fogadja a zongora zúgását, hegedűk búgását, tenorok verőfényét, női altok bársonyterülését.
Eszmélő körülszigetelten én máskép hallom a hangot és Saljapin éneke számomra több volt, mint ahogy mások hallják.
Orosz egyházi dalt hozott a rádió, zengő hullámok milliói közül az egyik melódiát, címét, muzsikusát megtudhatnám, kikerülöm, csak a hang érdekel, csupaszság, templom nélkül, színpad nélkül, Saljapin nélkül.
Morajlik a nyáj, mely valahol valamikor lamentált, könyörgést morzsol, monoton ismétlődéssel hömpölygeti az alleluját, homályos zengés, Istenhez odadőlt imádkozás.
A lassú örvényből fölcihelődik a hang, Saljapin hangja, testvériesül a nyáj kórusával, szerény, fonódó a zsoltárosok között, de küldik, indul, az akol élére kerül, mint delfin a tenger fölött megragyog és szólamos jajgatása után a mélységbe újra visszamerül.
Ömlik egykedvűen, parttalanul a zsoltárolás, fölhajszoltak engem, a hang, mely fölmordult a zsolozsmából, lesbe állít, a hangokat hallottam, mely mindenkiért imádkozik és feltör újra a testvérségből, hirdeti az űrben:
– Goszpodij…
– Goszpodij…
Saljapint hallgatom, figurátlanul, dísz, keret nélkül, csak a lélekkel, a hanggal találkozom, a művészettel, mely ily pőrén nem fordul mindenki felé. Az árnyék azért néha fölsugárzik…
A hang fölemelkedik, csak az erejét hallom, Krisztust sugallja, Moszkva, Censtochova templomait tágítja, oroszul dördül és sírja az orosz tragédiát is.
Magányosan, a hangszóró mellé kerülten, az ábrázolás hatalmát már mi sem zavarhatja.
Mily együgyű a beszéd, akármily fölségesen hangzik.
Mennyivel nagyobb, több Dante komédiája, mint ahogyan rendít, sodor évszázadok óta? Utólérheti-e szó, forma, ahogy Dante álmodta, látta tájékait?
Reszket a bokor Petőfi versében és a gyönyörű zengésnél mennyivel teljesebb, megdalolóbb lehetett, ahogy a dalnok, pubertás multán az első férfi-rianást érezte?
Kullog a legszárnyasabb betű, sápad a legtüzelőbb jelző, metafora, csak művész érti, sejti, mi lehetett Faust, a Szentivánéji álom, míg meg nem írták.
Mily más az ének, ha Saljapin orgonálja a zsoltárt, jár a hang valahol Sinai-magasságban, Oblomov-végtelenségben, száll a hang, adja magát, ahogy az írás sohasem mutatkozhatik.
Elválasztottan, a művészet szubstanciája súrol, voltam így már egyszer, amikor beültem a színház közepére, ügyeltem a színészt, hangját és szavát nem hallottam. Gombaszögi Frida állt a színpadon.
Tud-e dráma beszélni, ha a hangját nem hallom? Csak az ábrázolás világíthatja, mi történik a lelkekben.
Gombaszögi Frida fehér kezei megrebbentek, tévetegül kulcsolódtak, elernyedtek, az ölébe hulltak.
Ez az ájult szomorúság, meggyávult céltalanság pillanata volt.
Az írás jeleivel, a telített szóval, gereblyézett hangzatokkal mondanám el, mit értettem, mit éreztem, de mennyivel summázóbb, hibátlanul beszédesebb volt, Gombaszögi Frida kezének megrebbenése, lejtése, meglankadása?
Anyókás nénike ténfereg a színpadon, a tragédiás szélvész döntené, söpörné és egy kéz emelkedik az oltalmára. Gombaszögi Frida simogatja az anyókát, nyitott tenyereivel súrolja a nénike karjait, melengeti a hátát, vállát, a reszkető husát, reszkető csontjait, dübörög a dráma mindkettőjük körül és Gombaszögi Frida mozdulata a jóság olvadásával csittít, gőgicsél; gyámoltalanul vénült, rémült anyókát dajkál.
Szó nem hangzik, olyan se, amit tőlem elkoboztak, de hangja van az érintésnek, a törleszkedő simulásnak, balzsamosztó mozdulatnak és a gyöngédség, meghatottság földalol, mint Saljapin éneke.
Amott és emitt a lélek legyint, a lemeztelenült művészet bukkan elénk.
Szavakkal fölépített tiráda mondhat-e megindítóbbat, ahogy a játék, az ének elmondja az érzést?
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
