SZABÓ LŐRINC: EGY HAZATÉRT EMIGRÁNSHOZ
Nem ismerlek, nem láttalak soha,
nem tudom, van-e bűnöd és mi vár,
börtön, szabadság, irgalom, halál, –
közönyöm akkor figyelt föl reád,
mikor a harcot nem birtad tovább.
ahogy néha ellenségeimet
is szeretem… Nem láttalak sose,
mégis együtt jöttünk hazafele:
ugy éreztelek, mintha én magam
léptem volna fel, te boldogtalan,
vonatra, mely idegenből haza-
hozott: láttalak és éreztelek,
átéltem minden gyötrő percedet,
reményt, félelmet, végső, szörnyü vészt,
összeomlást és megkönnyebbülést,
annyi csalódás után leteszi
rossz fegyvereit s megadja magát.
Bukásodban figyeltem föl reád
s tudom, hogy ahhoz, hogy ez lett a vég,
erő is kellett, nemcsak gyöngeség.
és tisztulás… A régi éveket
majd megitéli az, aki előtt
most meghódolni mégis volt erőd,
én azt dicsérem benned, ami ott
idegenben megszállt s hazahozott.
te mégis itt vagy… S akárki vagy, én
már tartozom valamivel neked
és példádért, mely megerősitett,
azt kivánom cserébe, hogy találj
több emberséget, mint amennyi jár.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me