Jankovich Ferenc: Régi kép

Halovány taréjjal
ég alján tollászkodott –
majd elejtette a hajnal
véres tojását, a napot.

Rá derűs kotkodács-
hangokra vidult az ég magasa
és fölébredt a ház,
zengett a tojók kórusa.

Egy lány szaladt vizért,
felhördült a kut is,
torkából fehér
szalagban csordult a víz.

Nyikorogva rítt,
sirt-rítt a kerék,
mint őrült, aki
feltépi erét. –

Didergő szirom,
fagyos lepkeszárny:
Jóreggelt, hugom,
kis fecskemadár!

Utánad a nyár
nyujtja már kezét, –
röppenj, – jön a nyáj,
bika búg feléd…

Igy csendült a szó –
s kergettem tovább
ajkam illanó
villanó szavát.

Egy tünő mosolyt
mint szellő a port –
nem tudom,
talán e nóta volt.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!