SZABÓ IVÁN, DR. gazdasági bizottság elnöke:

Full text search

SZABÓ IVÁN, DR. gazdasági bizottság elnöke:
SZABÓ IVÁN, DR. gazdasági bizottság elnöke: A gazdasági bizottság tárgyalta, most írtuk meg a jegyzőkönyvet, ami rövidesen ugyan kiosztásra kerül, de röviden szóban ismertetem. Két módosító javaslatot tárgyalt meg a gazdasági bizottság. A 433-as pont alatt a Várkonyi István féle javaslatot, amelyik a szakoktatásnak a bővítésére szolgál a 3. § (2) bekezdésében, ahol a szakközépiskola, szakmunkásképző iskola és a szakiskola részletezését javasolja. A bizottság megtárgyalta, és 13 szavazattal, ellenszavazat nélkül, 11 tartózkodással elfogadásra javasolja ezt a módosítást.
Megtárgyalta a 444-es számú, Ráday Mihály-féle módosítást, amelynek, ugye a lényege az, hogy a vízháztartás, a vízminőség és a felszín alatti vizek védelmében összefüggő feladatok maradjanak meg a Környezetvédelmi Minisztériumnak a hatáskörében. Erre vonatkozólag a gazdasági bizottság természeténél fogva gazdálkodási szempontból vizsgálta meg a kérdést, és emellett egyetlen szavazat sem hangzott el a gazdasági bizottságban, gazdálkodásilag ezzel nem tudunk egyetérteni.
Más kérdés, hogy a minőségi követelmények meghatározása, azok ellenőrzése természetesen a Környezetvédelmi Minisztérium hatáskörébe tartozik – ott is van, ügyrendileg is –, de az apparátusok és a feladatok ellátása ne kerüljön megosztásra, mert az olyan államigazgatási költségnövekedést jelentene, amit nem tudtunk elfogadni. Senki nem szavazott mellette, tizenegy szavazat volt ellene és tizenketten tartózkodtak a szavazástól.
E két módosítás letárgyalásának figyelembevételével, a már elfogadott módosítási javaslattal együtt, a gazdasági bizottság a törvénytervezetet tizenöt szavazattal, ellenszavazat nélkül, kilenc tartózkodás mellett elfogadásra ajánlja.
 

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me