SESZTÁK LÁSZLÓ (KDNP)

Full text search

SESZTÁK LÁSZLÓ (KDNP)
SESZTÁK LÁSZLÓ (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igyekszem nagyon rövid lenni annak érdekében, hogyha lehet, még ma zárjuk le ezt a vitát, mert én is ezt tartanám helyesnek. Véleményem szerint ugyanis ez a törvényjavaslat nagyon szükséges ahhoz, hogy a jelöltek, a polgármester-jelöltek a jelölések időpontjában tudják, hogy mit és hogyan vállalnak, mire vállalkoznak.
Jó-e ez a törvényjavaslat, vagy nem? Ez a törvényjavaslat megítélésem szerint és a kormánypárt megítélése szerint jó. Nem tökéletes, az biztos, mert hiszen minden törvényjavaslatnál lehet jobbat és tökéletesebbet alkotni; de jó ez a törvényjavaslat azért is, mert az ellenzék ellenzi. Ugyanis az elmúlt törvényjavaslatok jó részét az ellenzék különböző javaslatokkal le akarta söpörni a Parlament napirendjéről, és azután bebizonyosodott, hogy a módosító javaslatokkal, azokat felhasználva 10-15 százalékos arányban, az ellenzék is elismerte, hogy a törvényjavaslat jó.
Ugyanez a véleményem erről a törvényjavaslatról is, tehát bizonyos módosításokkal ez a törvényjavaslat is jó.
Ami a legkifogásoltabb pont ebben a törvényjavaslatban, erről már többi képviselőtársaim is szóltak, nem akarom ezt részletezni, az az összeférhetetlenség kérdése.
Ez az összeférhetetlenség kérdése a legátmenetibb ebben a törvényben, de átmeneti azért is, mert ez az ország is egy átmeneti időszakban van. Azt, hogy a privatizáció, a magánszektor kialakítása és az ország gazdasági átalakulása mit fog hozni, és hova fog fejlődni négy év múlva, nem lehet most látni, csak megsejteni előre, esetleg megjósolni lehet. Ez a törvényjavaslat körülbelül arra készült fel, hogy az előre várható eseményeket, az összeférhetetlenségi okokat megállapítsa. Ha majd kiderül – és az nem szégyen –, hogy nem így alakult a dolog, és a törvényjavaslatot módosítani kell, akkor igenis, az Országgyűlésnek lesz és kell is hogy legyen annyi bátorsága, hogy akkor ezeknek a törvényjavaslatoknak utánajárjon, és ezeket módosítsa.
Én ahhoz nem tudok hozzászólni, amit Hack Péter képviselőtársam felvetett, mert nem vagyok alkotmányjogász, és alkotmányjogilag nem tudom, hogyan alakul ez majd; ezt döntsék el majd a kormányzópártok alkotmányjogászai és az ellenzék alkotmányjogászai. De azért azt furcsának tartom, hogy minden egyes törvényjavaslatnál az ellenzék a kétharmados többségre hivatkozva, ehhez kötve akadályozza a kormánypárt működőképességét és a kormányzás gyors lebonyolítását.
A törvényjavaslat ugyan általános, és a részletekbe nem illik belemenni, de talán megbocsátják ezt nekem, hiszen az előttem felszólalók is belementek a részletekbe, mivel annyira összefügg az általános és részletes vita. Én csak egyetlenegy kérdésre szeretnék kitérni, amit Kóródi Mária is említett, ez pedig a 13. havi fizetése a polgármestereknek; hogy megilleti-e ez, és mikor illeti meg.
A bizottság ezt a témát megvitatta, és többségében úgy foglalt állást, hogy igenis illesse meg a polgármestert a 13. havi fizetés, még akkor is, ha beteg, vagy ha esetleg nem jól dolgozott. Mert ha nem jól dolgozott, és az önkormányzatnak esetleg kifogása merül fel ellene, akkor a testületnek jogában áll fegyelmileg és más módon felelősségre vonni, és jogában áll megtiltani a 13. havi fizetése kiadását is, és más pénzügyi korlátokat is vele szemben állítani. De igenis, legyen 13. havi fizetés azért is, mert az önkormányzati bizottságnak az a véleménye, hogy egyszer el kell kezdeni, precedenst kell teremteni, hiszen Nyugat-Európában 13. havi fizetések általában mindenütt előfordulnak, és ha egyszer a magyar törvényhozásnak erre lehetősége van, akkor most ezt itt vezesse be, és teremtsen precedenst esetleg a jövendő magyar gyakorlata számára is.
Még egy kérdést szeretnék érinteni, ez pedig az, hogy miért maradt ki a jutalom kérdése. Ugyanis az volt az önkormányzati bizottságnak a véleménye, hogy a jutalom fogalma – bármennyire is feltételezzük mindenkiről a becsületességet – bizonyos korrupciókra, hátsó összefonódásokra adhat lehetőséget, és ezért a jutalmat el kell törölni. Úgy kell megfizetni a polgármestert és minden olyan közszereplést vállaló, a közért tevő embert, hogy az tudja, hogy azért a fizetésért, amiért ezt elvállalta, viszonylagos jólétet és egzisztenciát kap cserébe. Hogy ez 80 százaléka lesz a miniszterek fizetésének, vagy 110 százaléka, ezen lehet vitatkozni, de igenis, ebben is precedenst kell teremteni, hogy a közéleti személyiségek mindenkor vállalják a többletmunkát azért a pénzért, amit kapnak, és az a pénz olyan megfelelő összeg legyen, amely saját egzisztenciájukat a jövőben maguknak és családjuknak biztosítani tudja.
Köszönöm a türelmüket. (Taps.)
 

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me