TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)

Full text search

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Elnök Úr! Kénytelen vagyok észrevételezni, hogy dr. Wekler Ferenc képviselőtársunk nyilatkozata nemcsak egyszerűen aggályt keltő, hanem én azt csak úgy tudom értékelni, hogy ebből meg lehet állapítani azt, hogy nem lesz működőképes az Országgyűlés, ennek a törvénynek a befejezése vonatkozásában legalábbis, mégpedig azért, mert dr. Wekler Ferenc képviselőtársunk azt mondta, hogy a bizottság fele utazik. Elnézést kérek, 23 tagú a bizottság, ha a fele elutazik, akkor már a bizottság itt maradt része határozatképtelen lesz még akkor is, ha történetesen valaki nem lesz a bizottságból beteg. Már az utazás ténye folytán önmagában is határozatképtelen lesz a bizottság.
Én erre tekintettel és annak dacára kérem, hogy Tölgyessy Péter képviselőtársunk korábban már figyelmeztetett minket arra, hogy a tv-közvetítés elmaradása folytán az ország nyilvánossága nem fogja látni ezeket az eseményeket, de előttünk van olyan fontos az ország érdeke, hogy azt mondjuk, vállaljuk ezt, s kérjük és indítványozzuk a Házszabály értelmében, hogy miután az általános vitában már semmi újat nem hallottunk, az elnök úr szavaztassa meg az általános vita lezárásának (taps a kormánypárt részéről) kérését, amely kérést én ezennel tisztelettel a Házszabályok értelmében előterjesztek.
 

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me