KÓNYA IMRE, DR. (MDF)

Full text search

KÓNYA IMRE, DR. (MDF)
KÓNYA IMRE, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, hogy az előzmények után érthető, ha a Magyar Demokrata Fórum nevében csak egészen röviden kívánom összefoglalni a három törvénnyel kapcsolatos álláspontot. Az alkotmánymódosítás, az önkormányzati törvény és az önkormányzatok választására vonatkozó törvény általános vitáját együtt folytatjuk. Ezt megelőzte egy hatpárti tárgyalássorozat, aminek eredményeképpen sikerült a hat képviselőcsoport álláspontját és a független képviselők álláspontját is közös nevezőre hozni a leglényegesebb kérdéseket illetően. Ennek eredményét tartalmazza az az átdolgozott törvényjavaslat, amelyet a minisztérium képviselői elkészítettek, és amely minden képviselőnek a birtokában van. Ezért engedtessék meg nekem, hogy én erről a törvényjavaslatról, illetve ezekről a törvényjavaslatokról részletesen ne beszéljek. Egyetlenegy dologra szeretnék kitérni, mert úgy gondolom, hogy ez némi magyarázatra szorul, ez az alkotmánymódosításnak a kérdése. Fölmerült itt az előzetes viták során, és nagy hangsúllyal, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Magyar Demokrata Fórum megállapodása értékelése kapcsán, hogy ezt az alkotmánymódosítást, az alkotmányba kerülő szöveget földuzzasztjuk esetleg, és mindazokat a kérdéseket belevesszük az alkotmányba, amely kérdések vonatkozásában a vita előzetesen koncentrálódott, és amelyekben végül is megállapodás született. Ez volt az a javaslat, amit a Magyar Demokrata Fórum delegátusai a tárgyalások befejeztével ismét fölvettettek, és ez volt az a javaslat, amely nem talált elfogadásra a Szabad Demokraták Szövetsége részéről, és amelyet ily módon nem tudtunk keresztülvinni. Ennek ellenére fenntartjuk azt az álláspontunkat, hogy ez a megoldás lett volna a legkedvezőbb, tehát az, hogy az alapvető kérdések az Alkotmányban kerüljenek szabályozásra. Akkor a következőkben az önkormányzati törvény esetleges módosításai során el lehetne kerülni – illetve most már úgy mondom, hogy el lehetett volna kerülni – azt a közjátékot, amiről most már talán csak közjátékként illik beszélni, és ami az elmúlt két-három hetünket jellemezte itt a Parlamentben: amikor olyan kérdésekben is viták folytak, olyan kérdésekben is időhúzásra alkalmat adó indítványok történtek, amelyekben valóságos nézeteltérés nem volt a felek között. Mindez jelentős mértékben elhúzta, hátráltatta egy ilyen fontos kérdésben a döntéshozatalt. Ez veszélyeztette tulajdonképpen azt is, hogy szeptember 30-án helyhatósági választások lehessenek.
A parlamentben jelenlévő képviselőcsoportok és országgyűlési képviselők felelősségteljességének a bizonyítéka, hogy az utolsó pillanatban megszületett az a konszenzus, amelynek eredményeként most azt mondhatom, hogy mind a három törvény olyan formában került megfogalmazásra, amelyről úgy tűnik, megállapítható: valamennyi képviselőcsoport számára elfogadható.
Ez nyilvánvalóan azt is jelenti, hogy a módosító indítványok nagy részét vissza fogják vonni a képviselők. Kifejezett ígéretet nem tudok tenni arra, hogy melyik módosító indítványt fogja a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja visszavonni, melyiket nem. Az elkövetkező két napban, a bizottsági tárgyalásokon sor kerül ezeknek az idejét múlt, és a változtatások tükrében ma már nem aktuális módosító indítványoknak a visszavonására. Külön felhívom a figyelmet, hogy a módosító indítványok egy része olyan kiegészítést tartalmazna az önkormányzati törvényhez, amely kiegészítések nem szükséges, hogy magába a törvénybe belekerüljenek, hanem valamely kapcsolódó törvény részét képezhetik. El tudom képzelni, hogy ilyen okból is történnek módosítójavaslat-visszavonások. Mindez azt jelenti, hogy komoly remény van arra, hogy az elkövetkező két napban a bizottságok meg tudják tárgyalni most már a módosított törvényjavaslatokat és a fenntartott módosító indítványokat. Így valóban mód lesz arra, hogy csütörtökön és legkésőbb pénteken a tisztelt Ház mindhárom javaslatot elfogadja, s ezzel elháruljon az akadály annak az útjából, hogy szeptember 30-án a magyar nép szabadon megválaszthassa helyi ügyeinek intézésére hivatott képviselőit. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me