SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:

Full text search

SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke:
SALAMON LÁSZLÓ, DR. az alkotmányügyi, törvény-előkészítő és igazságügyi bizottság elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nem állítunk előadót. Jelentésünkben részletesen számot adtunk az interpelláció, illetőleg az arra adott válasz ismételt áttekintéséről. Ezzel kapcsolatosan, ennek eredményeként tesszük azt a javaslatot, hogy az Országgyűlés vegye tudomásul az alkotmányügyi bizottság véleményét, miszerint további intézkedést az ügyben nem lát szükségesnek.
Egy kiegészítő megjegyzést tennék: politológiai jellegű értékelést az interpellációra adott válasz felett tartott plenáris ülési szavazásról: ha csupán az "igen" és a "nem" szavazatokat állítjuk szembe, akkor azon a szavazáson az elfogadott szavazatok voltak többségben, más kérdés, hogy a jelentős számú tartózkodás következtében alakult úgy a helyzet, hogy Házszabályaink értelmében az interpellációra adott választ nem elfogadottnak kellett tekinteni. Nem mellékes momentumnak tartom annak megemlítését is, hogy az interpelláló képviselő úr annak idején a választ elfogadta.
Kérem, hogy az Országgyűlés bizottságunk jelentését vegye tudomásul.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me