SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)

Full text search

SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ)
SZÁJER JÓZSEF, DR. (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Eredetileg nem akartam hozzászólni ehhez a dologhoz, bár a bizottságban meglehetőségen harcosan támogattam és védelmeztem Hack Péter és Dornbach Alajos indítványát. Ugyanis meg vagyok győződve arról, hogy ezt a kérdést valamilyen módon kezelni kell.
A világ valamennyi parlamentjében, illetve nem biztos, hogy valamennyiben, de nagyon sokban érvényes szabály az, hogy a vizsgálóbizottságokra bizonyos értelemben más eljárási szabályok, más összetételi szabályok jellemzőek, mint a normális bizottságokra, éppen a speciális, a Vastagh Pál által is említett speciális funkciójukat tekintve, erre való hivatkozással. Tehát valamilyen módon ezt a kérdést kezelni szükséges, még akkor is, hogyha ezt a mostani módosító javaslatot a kormánypártok le fogják szavazni. És ez kétharmados többséggel elfogadandó szabály jelenleg, tehát túlzott illúzióink nem lehetnek, hiszen arról az oldalról mind a bizottsági üléseken, mind pedig a mostani plenáris ülésen csak ezt ellenző vélemények jöttek. Ugyanakkor arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy valamilyen megoldást közösen találnunk kell.
Valóban nem az a feladata a kormánypártnak, hogy helyettünk, illetőleg az ellenzék helyett Házszabályt alkosson, amikor valamit az ellenzék kíván elérni ebben a tekintetben, de azt hiszem, arra a kérdésre, hogy valamilyen speciális szabály szükséges a vizsgálóbizottságokra, a későbbiekben mindenképpen ki kell térni.
Erre lehet például az egyik megoldás – amit például a dán Parlament is alkalmaz –, hogy a vizsgálóbizottságokban kétharmados a szavazati többség. Az megtartja az arányokat, megtartja a Parlamenten belül létező arányosságot, ugyanakkor egyben biztosítja azt is, hogy a speciális tényfeltáró jellege érvényesüljön, az esetleges kormánypárti nyomást nem lehet érvényesíteni, mert itt nem elfogultságról van szó, azt hiszem – és nincs ebben igaza Becker Pálnak –, nem ez mozog, nem ez áll e mögött az indítvány mögött. Egyszerűen egy olyan kényszerről van szó, hogy egy kormányzat a kormányzati tevékenysége miatt nagyon gyakran beleszorul olyan kényszerekbe, amikor valamilyen dolognak a nyilvánosságra hozatala nem szerencsés egy adott politikai helyzetben, és nagyon sok olyan nyomás keletkezhet, ami miatt ehhez esetleg épp a parlamenti támogatást fogja igénybe venni.
Ezért javaslom, hogy ezen a kérdésen a későbbiekben tovább gondolkozzunk. Tegyünk egy próbát arra, hogy most milyen eredmény születik a szavazásnál, de ezzel a kérdéssel mindenképpen alaposan kell foglalkoznunk. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me