TIRTS TAMÁS (FIDESZ)

Full text search

TIRTS TAMÁS (FIDESZ)
TIRTS TAMÁS (FIDESZ) Napirend utáni kérdésben szeretnék egész röviden szólni, csak azért, mert még van pár percünk 6 óráig, és talán mindannyiunkat érint a felvetés, amelyet elsősorban az Országgyűlés vezérkarához szeretnék intézni, mégpedig az itteni fényviszonyok tárgyában (taps) nemcsak a szemüveges képviselők nevében, hanem azoknak is, akiknek jó a szemük. Ugyanis az a luxmennyiség, ami itt van ebben a teremben, egy kicsit elviselhetetlen, és a többéves munkában talán előbb-utóbb gátolni fog mindnyájunkat.
Én is jártam már külföldi parlamentekben, ahol meg tudták oldani, hogy a TV-közvetítés ne ilyen nagy fénymennyiség mellett történjen. A környezetvédelmi szakértők becslése szerint a megengedett normális mennyiségnek ötszöröse, ami itt van, úgyhogy előbb-utóbb mindannyiunk szeme elég komolyan fog romlani. Úgyhogy arra kérném egyrészt a levezető elnököt, hogy ha lehet, egy percre próbáljunk olyan helyzetet teremteni a teremben, amikor normális fényviszonyok vannak, hogy milyen lenne úgy a tárgyalás – talán néha az idegállapotunkra is hatna. Ha pedig lehet, előbb-utóbb a Magyar Televíziót is megkérni arra, hogy olyan kamerákat szerezzen be, amelyek az enyhébb fényviszonyok melletti közvetítést is lehetővé teszik. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me