SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:

Full text search

SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A felmerült téma most második olvasatban kerül a Ház elé, hiszen az előbb végighallgattuk az interpellációra adott választ.
Meg kell mondanom, hogy jelentős ellentmondásokat tapasztaltam a kérdéssel kapcsolatban, különböző szakértők véleményét hallgatva. Nagyon sokan a szociálpolitika olyan irányú bővülését szeretnék és kívánják, amelyben naturáliák jelennek meg, tehát hogy ne pénzbeni támogatással, hanem természetben segítsük a rászorulókat. Ennek a gondolatrendszernek a fényében logikus megoldásnak látszik, amit az előbb a földművelésügyi miniszter is említett: hogy tejre, esetleg tejtermékre vonatkozó bonok álljanak elő, és ezekkel az önkormányzatoknál működő szociális hálózat vagy valamilyen más elosztó apparátus lássa el a rászorultakat.
Kérdés ennek a forrás oldala. Az egyik forrásoldal lehetne ennek a bizonyos állami támogatásnak az átcsoportosítása. Azonban, ha ez eredeti formájában megmarad, mint ahogy hallottuk, akkor talán nem érdemes a rendszert ebből az irányból bolygatni. Felmerülnek azután ellenérvek, amelyek a rendszer kiépítésének a költségeit még hozzáteszik ennek az amúgy is megterhelt szférának a terheihez. Szubjektív szempontok is felmerülnek. Nevezetesen, hogy: no, kezdjük bevezetni a jegyrendszert. Ezzel kapcsolatban szeretném arra felhívni a figyelmet, hogy a jegyrendszer mindig szűkíteni akarja a fogyasztást. Itt pont ellenkezőleg, bővíteni kívánjuk, az ilyen irányú ellenérvek tehát elvethetők.
A magában a tej árában jelentkező dotációval viszont az a probléma, ami nagyon sok helyen jelenleg érvényes a rendszerünkben, hogy olyan helyre is ad támogatást, ahol az szociális szempontból nem indokolt. Én tehát azt gondolom, hogy ennek a bonrendszernek a kiépítése mindenképpen kívánatos, és valószínűleg megoldható lesz.
Ugyanakkor szeretnék arról is egy-egy mondatot mondani, hogy a jelenlegi támogatás egy kicsit vajcentrikus is, nemcsak tejcentrikus. Táplálkozáspolitikai szempontból én a tejcentrikus támogatásnak jobban örülnék. Szakértők azt mondják az egyik oldalról, hogy a vaj mintegy mellékterméke a tejiparnak, és nem tud vele mit kezdeni, ezért kell dotálni. Én táplálkozási oldalról azt mondom, hogy egészségünk szempontjából sokkal többet ér a tejfogyasztás, mint a vajfogyasztás, állami szempontból tehát ennek a preferálását tartom szükségesnek.
Ugyanakkor azt is látni kell, hogy itt egy bizonyos túltermelésről is szó van. Ennek a túltermelésnek csak az egyik megoldása az, amiről beszélünk, magának az ágazatnak a belső strukturális átalakítása nyilvánvalóan hozzá kell járuljon a problémához.
Köszönöm, hogy a kérdésre válaszolhattam. (Taps.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me